Elfogadhatalan az új menekültügyi hivatal felállítása

A javaslat összes elemében elfogadhatatlan, minden jogkört elvenne a tagállamoktól menekültügyben és bevándorlási kérdésekben – jellemezte sajtótájékoztatóján Halász János az Európai Bizottság menekültügyi javaslatát.

A tervezet nemcsak arról rendelkezik, hogy az Európába érkezett és valamilyen formában befogadott bevándorlókat kötelező formában osszák szét a tagállamok között, hanem arról is, hogy még a menekültkérelmek elbírálására vonatkozó jogkört is elvonnák – közölte.

A Fidesz-frakció szóvivője hozzátette, hogy a bizottság létrehozna egy közös európai menekültügyi hivatalt, amely „a brüsszeli bürokrácia kinyújtott kezeként bírálná el az összes bevándorlási kérelmet”. Ők döntenék el, hogy kit kell befogadni, ezt követően pedig a bizottság kötelező jelleggel szétosztaná az így befogadott embereket a 28 tagállam között – mondta.

Halász János hangsúlyozta, elfogadhatatlan az új menekültügyi hivatal felállítása, ahogy a kötelező betelepítési kvóta is.

Mint mondta, a kormány és a frakció továbbra is a határok megvédését tartja elsődlegesnek, nem a bevándorlást ösztönző közös menekültügyi rendszer létrehozását.

Halász János hozzátette, a kormány tegnap jelezte, hogy minden fórumon felemeli a szavát a terv ellen. Minden eszközzel küzdeni fogunk Brüsszel új javaslata ellen – mutatott rá, megjegyezve, az elhibázott brüsszeli menekültpolitika ellen a legjobb válasznak és eszköznek az október 2-i népszavazást tartják.

(fidesz.hu)