“Ha itt vagyok, lófrálok, nézem a régi helyszíneket…”

 Benedek Szabolcs, József Attila-díjas író Szolnokon végezte iskoláit, majd érettségi után Budapesten szerzett diplomát az akkor Közgazdaság-tudományi Egyetemen 1996-ban. A fővárosban él, könyvbemutatóival járja az országot, és aki követi munkáit, látja, hogy abból van bőven. Fiatalon húsz könyvet tudhat magáénak, de mire az interjú megjelenik, talán a huszonegyedik könyvet is a könyvesboltok polcain láthatjuk….  Szolnokra szívesen jön, ami az interjúból is kiderül.

 Szolnokon éltél, itt végezted a gimnáziumot, majd Budapestre költöztél. Mit kaptál, mit vittél magaddal? Visszaköszönnek az írásaidban az itt eltöltött évek, emlékek, ízek, illatok?

 Természetesen visszaköszönnek, nem is egy regényemben és novellámban. Mert hát van ugyebár egyrészt a felhőtlen gyerekkor, az az időszak, amikor az ember egyes-egyedül saját magának tartozik felelősséggel, és nem kell még szorongania a jelen keservei meg a beláthatatlan és tervezhetetlen jövő miatt. Aztán jönnek a világra eszmélés és a világra csodálkozás évei. És hát én eme mindkét,  meghatározó időszakot Szolnokon töltöttem, máig ható emlékek és benyomások rögzültek ekkor bennem.

Egyáltalán, ha azt hallod, hogy Szolnok, mi az első dolog, ami beugrik, amit érzel?

 Örömet. Sőt boldogságot. Amit részben talán a nosztalgia okoz, ami persze hajlamos mindent utólag megszépíteni, mindenesetre amikor érkezem az autóval Abony felől, és meglátom a távolból a huszonnégy emeletes toronyházat, bizony megesik, hogy könnybe lábad a szemem. És nyilván nem csak az idő szépít, hanem a távolság is.

Aki követi a munkádat, látja, hogy fiatalon mennyi könyv van mögötted. Hosszú az út a nyomdáig vagy inkább az olvasóig?

 Mikor hogy. A legutóbbi regényemet (A kvarcóra hét dallama, Libri, 2015) például hat éven át írtam, miután elkészült az első változata, nem voltam elégedett vele, félretettem, írtam más könyveket, de közben folyamatosan foglalkoztatott a fiókban heverő kézirat, ezért újra meg újra elővettem, míg végül megszületett maga a kézbe vehető könyv. A következő regényem könyvhétre várományos, a száz évvel ezelőtti Fiumében játszódik, és egy hirtelen támadt rajongás, konkrétan a Rijeka, azaz Fiume iránti szerelem nyomán keletkezett, ami úgy indult, hogy 2015 végén kaptam oda egy irodalmi ösztöndíjat, és hihetetlenül megfogott a hely. Szóval ez esetben az ötlet és a könyv megszületése között másfél év fog eltelni.

Azt tudjuk hogyan lesz valaki mérnök, könyvelő, fodrász. De hogyan lesz valaki író?

 Ha tudnám… Szerintem általános recept nincs. Mondanám a sablonokat, miszerint sokat kell olvasni például, de ismerek olyan kollégát, akiről konkrétan tudom, hogy leginkább szakkönyveket olvas, szépirodalom alig… Az jutott eszembe, amikor a Beatles első amerikai útján megérkezett New Yorkba, és a reptéren nekik szegezték a kérdést, hogy miként lehet eljutni oda, ahol ők most tartanak. Amire Lennon azt felelte, hogy ha tudnák, akkor fognának egy együttest és elkezdenék menedzselni.

Bevallom, ha nem Benedek Szabolcs írja A vérgrófot, nem veszem meg. Vámpír, vér, borzongás…  Az is igaz, hogy a Vérgróf-trilógiának az első részét olvastam eddig, de azt nem tudtam letenni. Hogyan lett ebből három könyv?

 Eredetileg egy könyvnek készült, ez talán érződik is a sorozat első kötetén, noha azt is már úgy fejeztem be, hogy nyitva hagytam bizonyos szálakat, nem azért, mert folytatásban gondolkodtam, hanem mert így éreztem a dramaturgia alapján megfelelőnek. Aztán amikor a kiadóval és a szerkesztővel elkezdtünk dolgozni a szövegen, derült ki, hogy tényleg lehetne folytatásokat írni hozzá. Ezeket igyekeztem úgy megcsinálni, hogy ne egy kaptafára menjenek és ne úgy nézzen ki, mintha újabb bőrt akarnánk lehúzni róla.

A történelem mellett nagy kedvenced a Beatles. Nemrég jelent meg a legújabb műved, a Beatles vágatlanul. Izgalmas és érdekes történetek. Sztárok, akik emberek. Mi pedig kíváncsiak vagyunk arra, mi történik a színpad mögött.  Miért megint a Beatles?

 A Facebookról indult. Pár éve elkezdtem posztolgatni általam érdekesnek tartott dolgokat a Beatlesről, amelyeket talán nem annyira közismertek, sőt egyesek számára akár meghökkentőek is lehetnek. Aztán ezek a Facebook-posztok továbbmozdultak az egyik internetes kulturális oldal, a Gittegylet felé, és utána jött az ötlet, hogy formáljam egésszé és legyen belőle könyv.

Szolnok sokat változott. Milyennek látod mostanság? Ha látod.

 Azt követően, hogy elkezdtem Budapestre egyetemre járni, még tizenöt éven át rendszeresen vissza-,  azaz hazatértem. Onnantól fogva ritkásodtak meg a szálak, hogy a szüleim elköltöztek a városból. De mindmáig igyekszem úgy alakítani, hogy évente egyszer vagy kétszer eljussak Szolnokra. Olyankor korán reggel érkezem és azzal töltöm a napot, hogy lófrálok, nézem a régi helyszíneket, meg azt, hogy miként festenek most. Szolnok nagyon sokat szépült, a belváros főleg, gyakorló kerékpáros lévén pedig a sok bicikliút különösen tetszik. A bezárt, bedeszkázott, kiadó vagy eladó üzletek kicsit riasztóak persze. Ám igyekszem minden lehetőséget megragadni arra, hogy újra meg újra menjek, az pedig külön öröm, amikor író-olvasó találkozókra és effélékre hívnak Szolnokra. Ezekre mindig habozás nélkül igent mondok.