Sajtóközlemény

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet parkolási rendjéről

Az elmúlt időszakban megjelent sajtóhírekre reagálva az alábbi tájékoztatást kívánja nyilvánosságra hozni az intézet vezetése. Intézetbe érkező betegek és látogatók több parkolási lehetőség közül választhatnak:

A  környező utcákban korlátozott mennyiségben, de ingyenes parkolási lehetőség biztosított.

A hétemeletes épület előtt a Szolnok város parkolási rendszeréhez csatlakozó fizető parkoló (kedvezményes díjazás mellett) áll rendelkezésre, amelynek kapacitását 2014 évben többszöröztük meg az akkor induló építési beruházások miatti területek lezárása miatt.

A kórház területén belül – figyelembe véve a betegek igényét és az intézmény infrastruktúráját – fél óra parkolás díjmentes. Tekintettel arra, hogy a parkoló helyek száma korlátozott, az itt dolgozó szakszemélyzet parkolási igényét is figyelembe kell venni, a biztonságos betegellátás közlekedési, rakodási feltételeit is meg kell teremteni, egy magasabb díj fizetése – negyedóránként ezer forint – mellett döntött a kórház menedzsmentje.

A látogatók szabálytalan parkolása sok esetben valódi veszélyforrást jelent a biztonságos betegellátásra (pl: tűzcsapok hozzáférése, mentők közlekedése, a belső szállítók részére fenntartott helyek elfoglalása, és nehezítik a cseppfolyós oxigént szállító tartálykocsik biztonságos átfejtését). A kórház területe magánút, ahol a közlekedési szabályok betartása kötelező. Sajnálatos tény, hogy ennek betartatására semmilyen eszközzel nem rendelkezünk. A hozzánk érkező betegek és látogatók nagyobb része nem gépjárművel, hanem tömegközlekedési eszközzel jut el gyógyulása helyszínére. Az ő közlekedésük és ellátási komfortjuk is fontos számunkra!