Kezdőlap Érdekesség

 ÜNNEPÉLYESEN IS ÁTADTÁK A 3,4 MILLIÁRDOS KÖRNYEZETVÉDELMI BERUHÁZÁST

A kivitelezők részéről, Hegedüs Csaba ügyvezető igazgató készre jelentette az Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési beruházást, és átadta a társulás elnökének, Szabó Andrásnak. Az ünnepség 2015. szeptember 12-én volt Kunhegyesen az Országzászló előtti téren, ahol jelen volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője, Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Bene Ildikó országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztési biztos, Kállai Mária kormánymegbízott, az üzemeltető részéről Hajdú Gábor, a TRV Zrt. vezérigazgatója. A rendezvényen részt vettek a kunhegyesiek mellett a térség polgármesterei, az önkormányzat dolgozói.

 

kunhegyesfazek

 

A vendégeket Szabó András, az Abádszalók-Kunhegyes Közös Szennyvízkezelő Társulás elnöke, Kunhegyes város polgármestere fogadta, majd megtartotta ünnepi köszöntőjét. Beszédében utalt a elmúlt évek történéseire. Elmondta, hogy a kivitelezési munkák 2013 nyarán kezdődtek, 2014. augusztus 1-jét követően pedig a két település gravitációs szakaszain megindultak a rákötések, 2015. szeptember 11-én elkezdődött a műszaki átadás-átvétel. A települések szennyvíz csatornázottsága magasabb szintre emelkedik, és a csatornázott lakóingatlanok komfortosabbá válnak – mondta a polgármester.

Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy ezzel a beruházással Kunhegyes újabb lendületet vett, ami kihat a környező településekre is. A város a térség gazdasági, közigazgatási és kulturális központja lett. Az elnök azt kívánta, hogy a környékbeliek is csatlakozzanak az újrakezdéshez, a fejlesztésekhez, teremtsenek új értéket. Hangsúlyozta, hogy az érték, nem csak az ami a föld felett van, hanem az is kincs, ami a földben van. Gratulált a beruházás megvalósításához.
A vidéki települések szennyvízkezelése kapcsolódik a kormány hosszú távú környezetvédelmi stratégiájához – kezdte beszédét Bene Ildikó. A 2007-2013-as uniós ciklusban 8200 milliárd forint állt rendelkezésre, ennek eddig a 96 százalékát sikerült lehívni, év végére pedig elérik a 100 százalékot – mondta, majd számokkal folytatta, miszerint a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban a keret 12000 milliárd forint, és a pályázatok 2017. június 30-ig kiírásra kerülnek. Komoly tervezéssel szeretne a magyar állam indulni, hogy a gazdaságélénkítő folyamatok az önkormányzati és a civil programok is megvalósuljanak. Hozzátette, hogy vidékfejlesztési programra 1300 milliárd forint jut, a területi operatív programok révén Jász-Nagykun-Szolnok megye 53,78 milliárd, Szolnok városa külön 15,19 milliárd forintot használhat fel.

 

Fazekas Sándor szólt arról, hogy ez a beruházás mindkét település életében fontos. A jövőben is támogatja a nemzeti ügyek kormánya a térségi fejlesztéseket, hiszen munka még van, és forrás is van.

– A kormány, és személy szerint én is, a megyei és a települési önkormányzatokkal közösen mindent megteszek azért, hogy a jövőben minél több forrást hozzunk ide, ahol élünk – mondta a miniszter.

A miniszter elmondta: a Környezet és Energia Operatív Program keretében megépült csaknem 3,4 milliárd forintos beruházás a két település összesen 14 ezer lakosának teszi kényelmesebbé az életet. A beruházással Kunhegyesen a korábbi 25 százalékról mintegy 95 százalékra, Abádszalókon 45 százalékról 91 százalékra nő a szennyvízcsatornával ellátott területek aránya. A beruházás során Kunhegyesen megépült 32 kilométer gerincvezeték, a házi bekötések hossza 22 kilométer, Abádszalókon a gerincvezeték 20 kilométeres, a házi bekötések hossza 10 kilométer, ami a beruházás nagyságát is mutatja – mondta, majd hozzátette: Ezzel javul a szolgáltatás minősége, vidéken is komfortosabban és kényelmesebben élnek az emberek, de ez a fejlesztés a települések versenyképességét is erősíti.

kunhegyesicsat
A vidéki települések szennyvízkezelése fontos a kormány számára, hiszen az elsődleges feladatok között szerepel a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában – emlékeztetett a miniszter, megjegyezve, hogy a KEOP összköltségvetése 2007-2013 között 1587 milliárd forint volt és ebből valósult meg ez a közel 3,4 milliárdos fejlesztés.
Az ünnepség végén Kállai Mária mondta pohárköszöntőjét, már a polgármesteri hivatalban, aki a beruházás révén a felelős gondolkodásról, a vidékfejlesztés fontosságáról beszélt.  Amikor a kormány, az önkormányzatok és a településen élők is együtt gondolkodnak, akkor megvan az eredmény, és kívánja, hogy a jövőben is hasonló sikereket érjenek el közösen.

A rendezvényen Sóki Ferenc tárogatóművész közreműködött.

(www.eufejlesztesek.hu)