Kezdőlap Vezércikk 1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás a megyei jogú városoknak

1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás a megyei jogú városoknak

Júniusig megállapodik a kormány valamennyi megyei jogú várossal a területfejlesztési források felhasználásáról – közölte Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos közgyűlését követő sajtótájékoztatón azt mondta, huszonöt éve nem volt példa arra, hogy az állam 1200 milliárd forintnyi forrás felhasználását és elosztását a megyei jogú városokra vagy a megyékre bízta volna. Ez azt jelenti, a kormány valódi partnerként tekint az önkormányzatokra, s nem kívánja gyámság alá helyezni őket – tette hozzá. Lázár János jelezte, az egyeztetéseket és az esetleg szükséges korrekciókat követően megszülető megállapodások lehetővé teszik, hogy a települések megvalósítsák helyi gazdaságfejlesztési programjukat.

A megyei jogú városok jól gazdálkodtak az elmúlt évek fejlesztési forrásaival. Ezek a települések lehetnek, ahol jelentős munkahelyteremtés, gazdasági növekedés, életminőség-javulás lesz a következő hét esztendőben – hangsúlyozta a miniszter. (MTI)