Hazánk ebben az uniós ciklusban 12.000 milliárd forintra pályázhat, a források 60 százalékát pedig gazdaságfejlesztésre kell fordítani. Jász-Nagykun-Szolnok megyének 54 milliárd, Szolnoknak 15,19 milliárd forint áll rendelkezésére.
Szakmai segítséget nyújtva konferenciát tartott a Széchenyi Programiroda Szolnokon a 2014-2020-as európai uniós pályázati lehetőségekről. A megye mellett szó esett Szolnok jövőjéről is. A számokról és tervekről beszélt dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő és Baranyiné Sárközi Erika, az önkormányzat fejlesztési igazgatója.
Elhangzott, hogy a város egy tematikus turisztikai útvonalban gondolkodott a fejlesztések során, azaz a RepTártól egészen a Milléri Szabadidőparkig, magában foglalva a gyaloghídon keresztül a tiszaligeti fürdőt, a rózsakertet, a művésztelepet. 2016 májusában írta alá az önkormányzat a kormánnyal közösen azokat az elképzeléseket, melyeket a Modern Városok Program (MVP) keretében valósít meg.
A tiszaligeti fürdő fejlesztése régi vágya a városnak és terve a városvezetésnek, de korábban nem volt lehetőség pályázni. Most a MVP keretében elindulhat a fürdőfejlesztés és ebben az évben aláírásra kerülhet a támogatói okirat. Szó esett a Véső úti sporttelep egymilliárdos projektjéről. A megvalósítás több projektből tevődik össze, a tervek engedélyezés alatt vannak és olyan komplex sportlétesítményt terveznek, ahol a jövőben nemzetközi versenyeknek is helyet tud adni a város – hangzott el a konferencián.
Az Európában is egyedülálló művésztelepen megújulnak a kiállítóterek, a lakások, felújítják a Vártemplomot, de megújul a Damjanich-szobor környéke, várjátszótér, bástyasétány, parkolók épülnek, amelyek tervezése most folyik, a beruházás itt is közel egymilliárd forint. Szintén több forrásból valósul meg a tiszai kikötő, megújul a turisztikai központ. Ismertették a Mester út és környékének rehabilitációját, amely szintén egymilliárd forintos fejlesztés, magában foglalva többek között a Zagyva-híd felújítását, körforgalom építését. Hosszú távú tervként említették a Mester úti laktanya területének feltárását és hasznosítását.
A Tüdőkórház 6 hektáros területéből 3 hektár a park, mely Szolnok legnagyobb közparkja lesz. Ez a projekt jelenleg tervezés alatt áll. Szintén zöld rehabilitációs projekt a Verseghy gimnáziummal szembeni Tisza-park felújítása, ahol pihenőközpontot szeretnének kialakítani, itt is folyik a tervezés, és az idegen tulajdon megszerzése.
Jövőre elindulnak az intézményfejlesztések. Ez érinti a Széchenyi-városrészben a Piros iskola energetikai felújítását, de a városrészben megújul a Széchenyi-piac is.
A fejlesztésekkel a cél nemcsak a szolnoki és Szolnok térségi emberek kiszolgálása, de szeretnék idevonzani a turistákat, hogy a programok, látnivalók mellett több napot is eltöltsenek a megyeszékhelyen.
(A fotón a Tüdőkórház, területének rehabilitációja tervezés alatt. Foto: Lipták Sándor)