Meister Éva színművésznő az erdélyi Olthévízen született. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak tíz évig volt tagja, majd 1987-ben Magyarországra menekült. Éva ma is Szolnokon él.Keveset tudunk róla, pedig 13 önálló műsorával gyakran fellép itthon, és a határon túl.
Múlt évben kapta meg A Magyar Művészetért Díjrendszer Gubcsi Lajos Ex Libris Díját. Ennek a díjrendszernek részesei többek között Bubik István, Kubik Anna, Sebestyén Márta, Jókai Anna, Makovecz Imre, Kányádi Sándor, Farkas Árpád és még sokan mások. A Magyar Kultúra Napja előtt beszélgettünk a művésznővel.
– Mit jelent ez a díj? Mit tett a szolnoki Meister Éva, hogy bekerült az itthoni és az ország határán túli neves emberek közé?
Mindenféleképp egy visszaigazolást jelent. A több évtizedes munkámra (de mondhatnám életműnek is, hiszen hiába szépítjük: 38. éve vagyok a pályán) valakik felfigyeltek úgy, hogy nem is hallottam róluk, nem is ismertem személyesen őket, ahogy ez szokás manapság a díjazottak és díjazók között. Néhányukat hallásból ismertem, miután láthattam, kik is az elbíráló bizottság tagjai (2012-től: Gubcsi Lajos, Kobzos Kiss Tamás, Kő Pál, Györfi Sándor stb.). A Magyar Művészetért Díjrendszert 1987-ben alapították. Azóta több száz, nemzetéhez hű magyar, illetve közösség kapta meg ezt az elismerő díjat. Megtisztelő, hogy ilyen derék emberek között én is helyet kaphattam. Egyedüli vagyok Szolnokon, és erre kissé büszke vagyok, hogy nem szolnokiként egymagam, intézmény nélkül elértem azt, hogy ismeretlenek elismerjék szolgálatomat. Hogy mit tettem? Semmi egyebet, mint a dolgomat, amiért a földön vagyok: szolgálom a nemzetemet alázattal és hűséggel, és nem várok el semmilyen díjat ezért.
Engedd meg, hogy felsoroljam azok névsorát, akik velem együtt kapták meg a díjat:
Csoóri Sándor népzenész, Dávid Júlia erdélyi festőművésznő, Fricska táncegyüttes, Forrás Galéria – Tóth Norbert, Hazajáró – tévésorozat a Dunán, Király Károly erdélyi politikus , Könyv István grafikusművész, Stalter György fotóművész. Ez a díj azoknak jár, akik életművükkel szolgálták a magyarságot, legjobb tudásuk szerint.
– Nincs színházad, önálló estjeiddel járod az országot, világot. Merre jártál, hogyan fogadják a műsorod?
Sorolni képtelenség lenne a 26 évet, mert 1989 decemberében kezdődött az egyéni életem a tíz éves nemzeti színházas létem után, de nagyjából azt tudom mondani, hogy a Kárpát-medence legtöbb zegzugában, ahova színház és semmi kultúra nem jár, a nagyhírű színházakig, majd Németország, Ausztria és Svédország városában. Röviden ennyi. Mindenhol nagy-nagy szeretettel fogadnak. Sok helyre megyek jótékonykodni, akár a kárpátaljai, erdélyi vagy délvidéki magyarok megsegítéséről legyen szó. Boldog vagyok, hogy segíthetek. Hogyan fogadják a műsoraimat? Hm… Csak annyit tudok mondani, hogy férfiakat látok zavartan könnyezni, és nagyon sok alkalommal felállva tapsolnak, nekem, az ismeretlennek. Ez felér több állami kitüntetéssel.
– Az előadásaidat te állítod össze. Trianonról, a magyarságról, az összetartozásról szólnak. Gyönyörű versek, népdalok, mind komoly és komor téma. Miért nincs közötte mai, vidámabb darab? Valóban ennyi gyötrelem és félelem volt és van bennünk? Mennyire ismerjük és mennyire ápoljuk múltunkat?
Egy gondolatot kijavítanék: nem komor a téma. Sőt! Magasztos. Mert mi lehet felemelőbb a szabadság népének, mint az, hogy a szabadságát újból és újból, ha kell, vérrel váltja meg, és ha nem is mindig ő kapja meg, de más népek meríthetnek belőle?! (Albert Camus gondolata) Trianonról nem lehet vidáman beszélni, és mégis! A trianoni összeállításaim végén is, mint mindenki műsoromból, a bizakodás, a remény csendül fel, hogy bennünket „szánalmas kudarcok el nem rémítenek” (Kocsis István: Árva Bethlen Kata monodráma), és hogy voltunk, vagyunk és leszünk, még „ha leszakad az ég is!” (Ady). Ezeknek a műsoroknak tartása van. Egy megcsonkított és meghurcolt nemzetnek kell adjanak erkölcsi támaszt, írt lelkünk trianoni fájdalmára, a túléléshez, a megmaradáshoz.
– Tanítanak, nevelnek, elgondolkodtatnak az estjeid. Külföldön vagy itthon tudják jobban befogadni a mondanivalóját?
Külföldön mit értesz, a Kárpát-medence túli területet? Mert nekem a Kárpát-medence az otthonom, a hazám. Mindenhol befogadják, mert olyan magyar közegekbe hívnak, ahol szükség van ezekre az estekre: gúnyhatáron kívül rekedt magyar egyesületek és egyházak ugyanúgy, minta külföldre szakad magyarok.
– Itt a Magyar Kultúra Napja. Milyen meghívásaid vannak? Milyen a mai magyar kultúra?
Kodály Zoltán azt mondta: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Én ehhez csak azt tudom fűzni nagy alázattal, de mégis gerincesen: nos, akkor szerezzük meg! (Vagy vissza?)
