Kezdőlap Vezércikk A közbiztonság javításában a lakók is segíthetnek

A közbiztonság javításában a lakók is segíthetnek

Molnár Iván képviselőt a nyolcas körzetben választották a szolnoki képviselő-testület tagjává. Ide tartozik többek között a Kőrösi út, a Hetényi kórház háta mögötti terület, de itt van a Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskola is, ahol száznál több diák tanul, köztük sokan nehéz sorsú családban élnek. Nemrég itt sószobát alakítottak ki, a kápolnává alakított felső emeleti terem pedig a lelki élet, a vallás gyakorlásának “terepe”. A sószoba terápiás célokat szolgál, az ott töltött időben a légzésgondokkal élő gyerekek észrevétlenül is tisztább, gyógyító levegőt szívhatnak. A kápolnában imaórákat, ünnepekkor misét tartanak, nem csak az iskolásoknak – tájékozódott ismét a helyszínen Szalay Ferenc polgármester.

Molnár Iván a szerda esti fórumon a RepTár a környékre is gyakorolt jótékony hatását említette, túl azon, hogy rövid idő alatt nemzetközi ismertségre is szert tett, munkahelyet, jobb közlekedést is hozott az ott lakóknak. A megyei kórház szinte teljes fölújítása, új szárnyainak megépítése befejeződött, a folyamatosan gyarapodó ipari park a környék lakóinak is ad munkát. Beszámolt arról is, hogy az utóbbi időben több utat megjavítottak, sokfelé épült járda, ez folytatódik. Hamarosan jelentős változás áll be a Véső úti sporttelep életében, a MÁV-stranddal együtt teljes fölújítás, bővítés, új utca és buszjárat “kialakítása” a jövő, két éven belül. A további út és járdaépítésekhez pályázati lehetőségeket keresnek, hiszen van még bőven teendő ezen a területen is – mondta a képviselő.

A lakók a közbiztonság javításában kérték a segítséget, a környéken többen élnek bűnözésből. Az utcákon, különösen alkonyattól száguldoznak a motorosok, autósok közül néhányan, olyan is akad szép számmal, akinek jogosítványa sincs. A temetőnél lévő közlekedési lámpa a gyalogosoknak viszonylag rövid időt enged a széles úton áthaladáshoz, kivált az idősek, a mozgásukban korlátozottak jutnak át már piros lámpánál, ami veszélyes.

Mint kiderült, a közbiztonság javításához a már meglévő térfigyelő kamerák sok segítséget adnak, de továbbiak fölszerelése várható rövid időn belül. A lakók sokat segíthetnének azzal, ha a törvénytelenkedőket jelentenék a hatóságnak, hiszen azt a környék lakóinak nyugalma, a rend helyreállítása érdekében tennék A polgármester a jelenlévőkkel közölte, hogy a város csak annyit költhet, amennyi az adókból befolyik a közös kasszába. A fölmerült és persze hosszabb ideje ismert gondok javításán természetesen dolgoznak. Az útjavítás, a járdaépítés folytatódik, kerékpárút bővítés is várható – pályázati siker esetén. A Véső úti sporttelep átalakítás, modernizálása nagyon fontos lépés a környék életében, jelentős változást hoz majd.

iszolnok.hu