A tizenhat halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset áldozataira emlékezve egy perces néma főhajtással kezdődött Szolnok városnak a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díjátadó gálaműsora vasárnap az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A rendezvényen adták át a megyeszékhely legrangosabb díjait, elismeréseit.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg minden január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ahhoz, hogy a költemény valóban nemzeti Himnuszunkká válhasson az is kellett, hogy a verssorokat szárnyára vegye a muzsika. Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg a verset, a zeneművel megnyerte a Nemzeti Színház akkori pályázatát.
Egy nemzet önazonosságát nyelve és hagyományai adják – mondta ünnepi beszédében Szalay Ferenc polgármester. Hagyományaink által öröklődik a múlt tapasztalata, s teremtjük jövőnket, éppen ezért gondosan, szeretettel és odafigyeléssel kell nevelni gyermekeinket. Nyelvünk árnyalt kifejezőképessége, gazdagsága egyedülálló, őriznünk és ápolnunk kell, hiszen általa fejeződnek érzéseink, gondolataink – hangsúlyozta a polgármester, aki kiemelte, hogy gyermekeinket bátran bízhatjuk kiváló szolnoki pedagógusainkra. Megemlékezett a Szinyei Merse gimnázium balesetet szenvedett csoportjáról, s emlékezésre kérte a gála résztvevőit is.
Az ünnepi beszédet követően került sor a díjak átadására, majd Szentpéteri Csilla és zenésztársai ünnepi látványkoncertje zárta a gálát.
Kaposvári Gyula-díj:
A Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Fényes Adolf Szolnoki Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma – Művészeti Munkaközössége:
Bosnyák Zsuzsa – festőművész, művész tanár – a Művészeti tagozat vezetője, Révi Norbert – szobrászművész, Nagy Dénes – rajzszakos tanár és művelődésszervező, okleveles vizuális- és környezetkultúra tanár, Szűts M. Csilla – keramikus, Török Tamás – rajz- vizuális kommunikáció tanár, Markóth Franciska – mester fokozatú okleveles tánctanár, táncos és próbavezető, Györe Zoltán – rajz- vizuális kommunikáció tanár, okleveles vizuális- és környezetkultúra tanár, kirakatrendező és dekoratőr, Borsos Alíz- rajz- vizuális kommunikáció szakos tanár, vizuális- és környezetkultúra tanár, Végh Nóra – táncpedagógus, egészségtan tanár, táncos, Páncsics Edina – vizuális- és környezetkultúra tanár (MA), rajztanár, fejlesztő pedagógus, közoktatás vezető, Kárpáti Márta- fényképész mester
Kaposvári Gyula-díj: Tóth Béláné Szabó Terézia csipkekészítő
Dr. Szurmay Ernő-díj:
Halász Sándorné, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola pedagógusa igazgatóhelyettese
Komár Katalin, a Kassai úti Általános Iskola tanára
Juhászné Antal Gabriella, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ének-zene/népzene szakos tanára, a Sodrás Népzenei Kisegyüttes prímása, a Szolnoki Népdalkör vezetője
Káliné Dr. Kovács Ilona, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanára
Kiss Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese
Kondor Ferencné, a Széchenyi Körúti Sportiskola Általános Iskola pedagógusa
Szamosfalviné Törőcsik Ibolya, a Szolnok Városi Óvodák igazgatóhelyettese
Laki Kálmán-díj: Dr. Cseh Géza főlevéltáros
posztumusz Sport díj: Bagi László
Szolnok Város Sportjáért Díj: Bontovics Ferenc edző és Palla Edit testnevelő tanár, kosárlabda sportedző.
Tiszavirág Turisztikai Díj: a Garden Szálló dolgozói közössége
Szolnokért Emlékérem arany fokozata:
Dr. Székelyné Laub Hilda SZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény vezetője
Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ igazgatója, Molnár Lajos Milán és Tőgyiné Farkas Éva módszertani munkatárs a Kultúra napja alkalmából a rendezvénnyel egy időben vette át Hoppál Péter államtitkártól a Minősített Közművelődési Intézmény címet.