Kezdőlap Széchenyi A Széchenyi Polgári Kör születésnapja

A Széchenyi Polgári Kör születésnapja

A szolnoki Széchenyi Polgári Kör idei első összejövetelén a pohárköszöntő a 15. éves jubileumról is szólt. A kör tagjai szívesen idézték fel az elmúlt évek emlékeit, amikor még Szalay Ferenc, sőt Orbán Viktor is a városrész lakója volt. Talán ez is indította korábban az alapítókat arra, hogy a 2002-es Orbán beszéd után az elsők között alapították meg a Széchenyi Polgári Kört. Az akkori Európai Néppárt alelnöke ugyanis arra kérte az egybegyűlteket, hogy hozzanak létre kis csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket.

Hamarosan létrejött a Hajrá Magyarország Mozgalom és csúcsszerve, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, és 2002-ben már 11300 polgári kört regisztráltak. A szolnoki azóta is bejegyzett polgári körként működik, mely rendszeres programokkal őrzi hitvallását. A legfontosabb feladatának a nemzeti értékek védelmét, a polgári pártok hátországának erősítését tartja.

Jellemzője az elkötelezettség, az összefogás a lakókörnyezetünk, városunk, országunk jobbítása, fejlődése iránt. Kampány idején aláírásgyűjtés az utcán, a választópolgárok személyes felkeresése, őrködés a választások tisztasága felett. Ahogyan a születésnapi találkozón megfogalmazódott: „Olyan új típusú szerveződés, amelyben a hétköznapokban mindenki teszi a dolgát, de komoly pillanatokban, jelentős kérdéseknél találkozunk és megmutatjuk erőnket.”

A Széchenyi Polgári Kört 8 fő alapította. Ma már jelentős létszámmal, de változatlan lelkesedéssel valósítják meg céljaikat. Ami a közéleti, kulturális programokat illeti, a már korábban létrehozott „Széchenyi-lakótelepért” Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesülettel összehangoltan működik. A mostani jubileumi összejövetelen Szalay Ferenc, a város polgármestere és a Széchenyi-városrész önkormányzati képviselői köszöntötték a tagokat és megköszönték a közösségért végzett tevékenységüket.

(Kormosné Szombati Márta)