Kezdőlap Széchenyi A városrész kitüntetettjei – Ráczné Weisz Mária és Polgár Kristóf

A városrész kitüntetettjei – Ráczné Weisz Mária és Polgár Kristóf

Az az öröm és megtiszteltetés érte a Széchenyi István Gimnázium tantestületét és diákjait, hogy az intézményvezető-helyettes állami kitüntetése mellett, az egyik végzős diákjuk is elismerést vehetett át nemzeti ünnepünk alkalmából. Ráczné Weisz Mária igazgató-helyettessel és Polgár Kristóf tizenkettedikes diákkal beszélgettünk.

Áder János köztársasági elnök adományozta és Balog Zoltán  emberi erőforrások minisztere adta át Budapesten a  Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést. Ilyenkor átgondolja a díjazott, hogy mennyi munka, mennyi fáradtságos év is van emögött?

marikafoto

 – 1989-ben kerültem a gimnáziumba, ennek 27 éve. Akkor volt az iskola négyéves, tehát mondhatom, hogy alakuló tantestület várt, és 1992-ben már igazgató-helyettesi pozícióba kerültem. Először az iskola helyét kellett megkeresni a város oktatási palettáján. Elmondhatom, hogy mi folyamatosan változtunk, mindig újabb kihívásoknak kellett megfelelni. Katonai kollégistákat oktató intézmény voltunk, utána jött a hatosztályos gimnázium. Ez hatalmas szakmai kihívás volt, nem sok ilyen iskola volt az országban. Ezután jött az általános iskola, a Zöld iskola tanulói költöztek hozzánk, majd az alternatív gimnáziumi képzés következett. Most a nappali gimnázium mellett, esti képzésünk is van.

Intézményvezető-helyettes már 24 éve. Kevesebb időt tölt a tanteremben, többet az irodában sok-sok munkával.

 – Itt, minden a gyerekekkel függ össze. Ahogy említettem rendkívül izgalmas időszak van mögöttünk. A nappali tagozaton 510 gyerekünk van, és minden gyerek másban jó, sokféle az igény. Kialakítottuk a profilokat, dráma-, rajz-, biológia, informatika tagozat, jött a sportiskolai képzés, ami szintén nagy odafigyelést igényel, hiszen itt 120 fiatal tanulását, sportolását kell összehangolni.

Hogyan fogadták a kollégák a kitüntetést?

 – Rendkívül jólesett, hogy velem örültek. Megköszöntem nekik a tűrést, a támogatást és a bizalmat. Azt gondolom 43 fős, párját ritkító tantestületünk van.

Sokszor téma a médiában az, hogy sok pedagógus elhagyja a pályát, túl sok a teher, kevés a pénz.

 – Itt évek óta nincs fluktuáció. Nem arról van szó, hogy az alapfizetés kevés, inkább arról, hogy a pluszmunkára se idő, se pénz nincs. A kötelező óraszám 22-től 26 óra, a tanításhoz köthető idő, amibe minden bele kell hogy férjen az a 26 feletti idő, 32 óráig. Ma sokkal több idő kell az órára készülni, illetve vannak olyan munkák, melyeket nem biztos, hogy a pedagógusnak kellene elvégeznie. Amikor kezdtem, 18 óra volt a kötelező óraszám.

Ráczné Weisz Mária meghatódva beszél a kitüntetésről, mely öröm volt a család, a gyermekei számára. Elmondta, hogy már negyedikesként vigyázott az általános iskolában az elsősökre, mindig is tanító szeretett volna lenni. Nagyon fontos volt az elmúlt években, hogy megbecsülték a munkáját, jólesnek a visszajelzések és fontosnak tartja, hogy jó a kapcsolat a kollégákkal, az iskola igazgatójával, Deák Lászlóval.

Szolnok Város Ifjúsági Díját kapta a Széchenyi István Gimnázium tizenkettedikes, drámatagozatos tanulója, Polgár Kristóf. Ismerheti a fél város, vagy inkább megyét kell írni, hiszen évek óta láthatjuk a Szigligeti Színház színpadán. Magáról, terveiről beszélt.

kristóf cikk

– Még tizedikes voltam, amikor foglalkoztam az önkénteskedéssel, először csak az 50 óra közmunka miatt, mely szükséges az érettségihez. Kapcsolatba kerültem a Szer-telen Ifjúsági Házzal, és az 50 óra letelte után ott maradtam. Segítettem a szervezésben, idősek otthonába jártunk, parkot szépítettünk, zenéltünk.

Nyolcadikos koromban elmentem egy meghallgatásra, melyet a színház szervezett. Szereplőket kerestek a Légy jó mindhalálig darabhoz. Én lettem Orczi Vilmos. Azóta több darabban játszottam és beleszerettem a színházba.

 – Ez mit jelent?

– Szeretnék a jövőben a színészettel, dramaturgiával, majd rendezéssel foglalkozni. A jelentkezésemet Budapestre, Kaposvárra és Kolozsvárra adtam be.

 – Mi az ami vonzz?

 – Nem tudom megfogalmazni, de látom és érzem, tetszik, izgalmas az életük. Maga a színház, és az, hogy nincs két egyforma darab. Kalandosabb, izgalmasabb számomra az a légkör,  a munka. Fontos a műveltség számomra, szeretek olvasni.

– Műveltséget említettél. Hogyan látod a tizenéveseket?

 – Azt látom, hogy a tévé népszerűsége jóval nagyobb, mint az olvasásé vagy a színházé. Kell a mozi, kell a tévé, kell a buli, de fontos egy alapműveltség. Sokuk számára nem fontos a kultúra, igényesebbnek kellene lenni, néha elszakadni az internettől. Azt hiszem, nem is ismerem igazán a mai fiatalokat…

Igazság az, hogy túl vannak terhelve. Reggeltől késő délutánig itt vagyunk az iskolában, van aki edzésre rohan, hétvégén versenyek vannak, nekem próba, előadások.

Hárman kaptuk meg a városban az ifjúsági díjat és meglepett, hogy az iskolában, az osztályfőnöktől értesültek róla az osztálytársaim.

– Lassan vége a gimis éveknek, jöhet a következő időszak az életedben, még közelebb a színész szakmához.

– Nagyon szeretem a gimnáziumot, nagyon toleránsak a tevékenységemhez. A színházi próbaidőszak alatt elengednek, de persze be kell pótolnom a hiányzásokat. Úgy érzem jól megfér egymás mellett több dolog, ha az ember szívesen csinálja.

Szüleim nem lelkesedtek az elején. Apának három diplomája van, a nővérem pedig orvos én meg színész akarok lenni… Aztán látták benne a munkát és azt, hogy komolyan gondolom.