Kezdőlap Szolnok Ady Endre úti vízvezeték-rendszer cseréje

Ady Endre úti vízvezeték-rendszer cseréje

Szolnok város önkormányzata 2015. július 4-től elkezdi a gerincvezeték cseréjét az Ady Endre út Pólya Tibor út és Boldog Sándor István út közötti szakaszán. A munkálatok várhatóan augusztus végéig tartanak, ez idő alatt a forgalom korlátozására, illetve lassulására kell készülni.

Elsőként az Ady Endre út és a Boldog Sándor István út kereszteződésében cserélik ki a gerincvezetéket, így július 4-én szombaton déltől július 5-én vasárnap egész nap a kereszteződés a Boldog Sándor István út irányából le lesz zárva, onnan kihajtani az Ady Endre útra nem lehet. A Boldog Sándor István úton élők ebben a másfél napban kizárólag a Várkonyi tér irányából közelíthetik meg gépjárművel az otthonukat. A gyalogos és kerékpáros forgalom zavartalan, azonban fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől!

Az említett időszakban kiemelten figyeljenek a következőkre:

Az Ady Endre úton kétszer egy sávra szűkül az út szélessége. Az Ady Endre útra, valamint az Ady Endre útról az érintett szakaszon nem lehet nagy ívben, azaz balra kanyarodni! Ennek értelmében az Ady Endre úton és az arról csatlakozó utcákban lakók, otthonukat az Ady Endre útról csak jobbra kanyarodva tudják megközelíteni! Az érintett szakaszon az Ady Endre úthoz csatlakozó mellékutcákból csak jobbra kisívben lehet kikanyarodni!

A munkálatok ideje alatt sárga villogó üzemmódban működnek a közlekedési lámpák az Ady-Fiumei út, valamint az Ady-Arany János út kereszteződésében, a munkálatokkal érintett Ady Endre úti szakaszon!

A kivitelező a beruházás időszakában végig biztosítja a gyalogátkelőhelyek megközelítését, de a közlekedési lámpák nem működnek, ezért óvatos és körültekintő közlekedést kérnek  minden érintettől.

A kivitelezés alatt az ivóvízhálózaton az átkötéseket jellemzően az éjszakai órákra időzíti a szolgáltató, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak az ott élőknek. A vízszolgáltatásban keletkező szünetekről, azok pontos idejéről a médián, szóróanyagon és hangosbemondókon keresztül előre tájékoztatják a lakosságot.

További információval kapcsolatosan az alábbi telefonszámon érdeklődhetnek: 06-56/429-662 vagy a 06-30/694-43-70

(Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata)

adys