Kezdőlap Széchenyi Apaként új szerepben, de továbbra is fontos a közélet és a sport

Apaként új szerepben, de továbbra is fontos a közélet és a sport

Kevesen lehetnek azok, akik nem ismerik. Itt nőtt fel a lakótelepen, itt járt iskolába, itt dolgozik és itt él ma is a városrészben. Ha talán innen nem, akkor ott van a kosárlabda, a sportcsarnok, ahol láthatták, hiszen nem csak a kosármeccseken van kinn, hanem edzőként is dolgozik. Korán bekerült Tasnádi Zoltán a „gépezetbe”, hiszen már 1998-ban a „Széchenyi-lakótelepért” Egyesület tagja, 2006-tól pedig önkormányzati képviselő. Nehéz az elmúlt 8 évről dióhéjban beszélni, de röviden így foglalja össze:

– A 400 millió forintos városi játszótér-felújítási program keretéből, az 1. számú választókörzetben is sikerült két játszóteret felújítani. A Győrffy István utcában aszfaltburkolatot cseréltünk, a Czakó Elemér úton új parkolót alakítottunk ki, de több lépcsőház a panelprogramban is részt vett. Apró munkákkal haladunk előre.

A fiatalok örültek, amikor a Piros iskola előtti, már tönkrement gördeszkapályát elvittük a műfüves pályához, ahol 15 millió forintból új pályát alakítottunk ki. Ennek talán az idősebbek is örültek, mert biztonságosabban lehet közlekedni a környéken.

Folyamatban van a terek, parkok, hurokutak felújítása. Két térrel gazdagodik a városrész, az egyiket a Zöldház előtt, a másikat a Piros iskola előtt alakítják ki. 400 parkolót pedig felújítanak. Most készül a Kaán Károly úti szabad zöldterületen egy labdarúgópálya, streetball pálya és egy játszótér, illetve hamarosan elkészül itt, az út páros oldalán, több mint ötszáz méteres járda, ami a terület közlekedés-biztonsága szempontjából fontos.

– Megváltozott az élete, hiszen sűrűn látjuk babakocsival sétálva az utcán.

Igen, családot alapítottam, 5 hónapos a kisfiam. Hogy ez milyen változást jelentett? Minden szabadidőmet a családdal töltöm, ahogy a többi apuka is, én is részt veszek a fürösztésben, etetésben. Olyan családban nőttem fel, ahol édesapám is szervesen benne volt a gyereknevelésben, mindent közösen csináltak otthon, én is ezt szeretném továbbvinni.

– Fiatalon bekerült a közéletbe és kezdett politikával foglalkozni. Hogyan fogadta a család?

A kezdetekben féltettek, de aztán megbarátkoztak a gondolattal. Azt gondolom és tapasztalom is, hogy helyi szinten másképpen működik a politizálás, mint országosan. Itt, nagyobb egyetértésben dolgoznak a pártok.

– Ha most azt mondom, hogy itt van egymilliárd forint, akkor milyen fejlesztésre fordítaná?

Ez jó kérdés, gondolkodnom kell. Most megújulnak az utak, a Zöldház 90 százalékban kész, a gimnázium is megszépült, a következő a Piros iskola felújítása kell, hogy legyen. Figyeljük a pályázatokat, de ha most lenne egymilliárd forint, akkor ezt erre az iskolára költeném.

– Tehát első a Piros iskola. További tervek?

Nagyon fontos a szervizutak rendbetétele, de ugyanilyen a közbiztonság növelése. Hamarosan felszerelik a kamerákat, de a körzeti megbízotti rendszert erősíteni kell. Szorgalmazom, hogy a közterület-felügyelőknél legyen egy kis csoport, akik a Széchenyi-városrésszel foglalkoznak.

A Sportiskolában a kosárlabda fiú szakosztály vezető edzője.

2009-ben vettem át a szakosztályt. Azt lehet mondani, hogy a legeredményesebb időszakot zártuk az elmúlt évben. 170 gyerekkel dolgozunk 6-16 éves korig, 10 csapatunk van. A feladatunk a sportág fejlesztése, hiszen sok a tehetséges gyerek, ehhez komoly szakmai programra van szükség, és persze több évre.  A Széchenyi-városrészben két iskolában is dolgoznak edzőink, a Szent-Györgyiben és a Széchenyi körúti iskolában.

– Ha nem csak a városrészt nézzük, hanem a megyeszékhelyet, melyek a feladatok?

A belváros hatalmas fejlődésen ment keresztül, de Szandaszőlős is megszépült, most a Tallinn városrészben folynak felújítások. Nem állhatunk meg, a jövőben a peremkerületek és az iparterületre kell koncentrálni.

tasi2