Kezdőlap Vezércikk Az Év Turisztikai Attrakciója lett a szolnoki RepTár

Az Év Turisztikai Attrakciója lett a szolnoki RepTár

A szolnoki RepTár nyerte el 2016-ban az Év Turisztikai Attrakciója címet. Hazai idegenforgalmi szakemberek állították össze azt a tízes listát, amelyről a femina.hu olvasói maguk választhatták ki a szerintük legjobbat. Az ajánlott attrakciók (kiemelkedő vonzerővel bíró célpontok) között szerepelt a poroszlói ökocentrum, az egri vár, a hajdúszoboszlói élményfürdő, vagy éppen a fertődi Esterházy-kastély.

szalayfoto– A maga nemében egész Európában egyedülálló a szolnoki gyűjtemény – mondta lapunknak Szalay Ferenc polgármester. – Az Év Turisztikai Attrakciója elismerés azért is különösen örömteli, mert azt az emberektől, a látogatóktól kaptuk. Márpedig ők lesznek azok, akik eljönnek ide, s az ő segítségükkel fejlődhet majd ez a különleges múzeum.

A városvezető külön kitért Kovács Ákos igazgatóra, a Városfejlesztő Zrt. és a városháza fejlesztési igazgatóságának munkatársaira, akiknek ugyancsak nagy szerepük van a múzeum sikerében.

– Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy érdemes-e megépíteni a városközpontban ezt a múzeumot. A megvalósítás minket igazolt.

A szolnoki RepTár előtt hétvégenként kígyózó sor is azt bizonyítja, sokakban él még ma is az a kisgyerek, aki pilótát játszott. Ezt az érzést segíti újra átélni az európai mércével mérve is párját ritkító múzeum. A gyűjtemény röpke három hónap alatt több mint húszezer látogatót igézett meg.  Az ország legdinamikusabban fejlődő idegenforgalmi célpontjának titka egyszerű: hatvanezer négyzetméternyi kiállítóterületén keveredik a történelem, a játékos fizika-tanulással, a százesztendős relikviák a legmodernebb informatikai szolgáltatásokkal. Egy valami azonban mindezekben közös: felejthetetlen családi élményt nyújt. A szolnoki RepTár maga a repülő történelem.

 

000091