Lóránt Péter 2005 után ismét magyar csapatot, mégpedig a Szolnokot választotta. Kosárlabdázott a belga első osztályban, majd a spanyoloknál és az olaszoknál. Aztán megérkezett a Tisza-partjára 2013 nyarán.
– Érlelődött már bennem a gondolat, hogy hazajöjjek, gyorsan megállapodtunk a klubbal. Újabb kihívás volt az Adria Liga és az EuroChallenge. Hazai pálya, de mégis külföldön is játszom. A cél az volt, hogy minél sikeresebbek legyünk és meghatározó játékosa, vezéregyénisége legyek a csapatnak. Erre vágytam, ez hiányzott az elmúlt években.
Erősebb bajnokságból jöttél haza, igaz, eddig itt volt az Adria Liga és az EuroChallenge.
– Igen, a külföldi bajnokságban fizikálisabbak, gyorsabbak, de Magyarországon is vannak jó játékosok. Most nagyon jó a keretünk, miután edző- és játékoscserék is történtek. Az, hogy az Adria Ligában már nem indulunk, az a vezetőség, és nem a mi dolgunk, véleménye persze minden játékosnak van erről. Jó lehetőség volt az országnak, jó a csapatnak, de nehéz olyan helyen jól teljesíteni, ahol sem a pályán, sem pályán kívül nem látnak bennünket szívesen. Ezt nehéz feldolgozni, mert szeretnénk jól játszani, szeretnénk nyerni. Azt mondom, ha ez a csapat így összeáll az elején és egyenlő bánásmódot kapunk ezeken a meccseken, jobb helyen zárhattunk volna. Persze nem kifogásokat keresek, nem csak a bírók miatt kaptunk ki. Nehéz azért is, mert a szurkolók is több győzelmet vártak tőlünk.
Április 25-27. között lesz az EuroChallenge négyes döntője. A rendezés jogát az olasz Reggio Emilia nyerte, a helyszín Bologna lesz. A Szolnok ellenfele az orosz Ljuberci.
– Itt bármi történhet, egyenlő erőt képvisel a négy csapat, azt gondolom, a pillanatnyi forma döntheti el azt, hogy ki nyer. Magas színvonalon játszik az Olaj, igaz, oda kell figyelnünk, sehol nem mehetünk biztosra, ezt mutatja a kaposvári játékunk, ahol vereséget szenvedtünk. Minden csapat életében előfordult ilyen, ebből következtetést nem kell levonni. Győzni szeretnénk mindig. Magyar bajnok 2003-an voltam Körmenden, ezt most szeretném megismételni 2014-ben Szolnokon.