Több mint harminc éve él a lakótelepen a 2. számú választókörzet FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje, dr. Kormosné Szombati Márta. Nem idegen számára a közért való tenni akarás, és a politika sem, hiszen már 2006-ban a közgyűlés oktatási bizottságának külsős tagja volt, polgári kör vezetője, a Széchenyi-lakótelepért Egyesület tagja és aktívan részt vett tavasszal a 2014-es választási kampányban.
– Amikor a lakótelepre költöztünk, még csak épült az óvoda, így a Jósika úton dolgoztam óvónőként. 37 év után jöttem el korengedményes nyugdíjba. Az utolsó éveket a gyermekvédelemben töltöttem, ahol esélyegyenlőségi és drogprevenciós koordinátorként működtem.
Átélte a lakótelep fejlődését, átalakulását. Milyen hiányosságokat lát, amelyeken változtatni kellene?
– Nem is hiányosságokat fogalmaznék meg, hanem bizonyos területek erősítése és a programok folytatása a fontos, amelyek már elindultak.
Tudom és látom, hogy nem csak a lakótelepi rendezvényeken van ott, hanem szoros a kapcsolat a nyugdíjasokkal, de a Történelmi Vitézi Rend Nemzetvédelmi tagozatának is tagja.
– Múltunk hagyományaink őrzését fontosnak tartom. Örömmel látom, hogy a számítógépek világában az óvodástól a nagyszülőig milyen nagy az érdeklődés az ilyen jellegű programok iránt.
Pedagógusként, szülőként, panellakóként azt tapasztaltam, hogy a Széchenyi óriási fejlődésen ment keresztül, köszönhetően a közösség erejének, a civil szervezeteknek, a városvezetésnek. Tapasztaltam, hogy egy nyertes pályázattal mennyire hatékonyan segítette a gyermekek és családjaik környezettudatos, egészséges életmódra nevelését.
Honnan ez a vonzalom a közélet és a politika iránt?
– Lillafüreden nőttem fel kis közösségben, ahol természetes volt az együttműködés, a nyitottság. Mivel arrafelé sok a turista, fontos volt a segítőszándék, a vendégek kiszolgálása, a környezet, a természet szeretete.
Szolnokon is tapasztalta ezt a nyitottságot?
– Nem annyira nyitottak az itt élők, de erre volt jó a polgári kör, és az egyesület. A munka mellett volt ünneplés, örömködés is, az emberek egyre bátrabbak lettek, egyre többet tettek lakókörnyezetükért. Aki szeretett volna nyitni felénk, ott volt a lehetőség, ha nem is lépett be közénk, de közeledett, kérdezett, beszélgetett. Tapasztalom, hogy egyre többünk gondolkodásába állt be az érezhető változás. A jövőben az egymás mellett élés helyett az együttélés irányába tervezünk lépéseket.
