Bencsik Pál testnevelő 2002-ben érkezett Szolnokra. Adonyból hosszú volt az út, több helyen megfordult, és szinte mindenhol elismeréseket, díjakat kapott kiváló, lelkiismeretes munkájáért. A pécsi Janus Pannonius Egyetemen végzett földrajz-testnevelés szakon. Magas szinten kézilabdázott, de egy komoly sérülés miatt az álom kettétört. Nehezen dolgozta fel, de megtalálta hivatását a fiatalok között. Nem csak Szolnokon tesz sokat a sportért, de a magyar gyermek atlétikai válogatott vezetője is.
2013-ban megkapta a Kerezsi Endre díjat, melyet többek között Mocsai Lajos, Fábián László is magáénak tudhat. Jász-Nagykun-Szolnok Megye Legeredményesebb Testnevelő díjával pedig a napokban jutalmazták meg. Munkájáról, hivatásáról a Széchenyi Körúti Általános Iskolában, munkahelyén beszélt.
– Ötven gyermekkel foglalkozom, sok-sok diákolimpiát nyertünk az atlétikában az elmúlt években. Ha a kollégák kérik, akkor a többi szakágban tartok képességfejlesztést, illetve bemutató tanításokat, előadásokat tanárok részére.
Testnevelőnek vallom magam. Azt gondolom, vannak az országban jó testnevelők , kiváló edzők és vannak a sikeredzők. Amikor a sok munka után hiányzik még az a néhány másodperc, pár centiméter az eredményhez, a sikeres edző tudja, hogyan lehet még nagyobb munkával felérni a csúcsra. Hogy mi kell a sikerhez? Tisztelet és alázat a gyerekek és a szakma felé. Én nem akarok főnökösködni, veszekedni is csak ha nagyon elkerülhetetlen, amikor tudom, hogy most arra van szükség.
Egy dologgal barátkozom nehezen. A mai gyerekek teljesen mások. Pályám kezdetén még mindenki gyerek akart lenni, imádtak játszani. Most a telefon folyamatosan az orruk előtt van, és játékról hallani sem akarnak. A változáshoz persze alkalmazkodnunk kell nekünk, pedagógusoknak,de bevallom nekem nagyon nehéz. Azért itt nálunk az iskolában sokkal jobb a helyzet, hiszen azért járnak ide, hogy sportoljanak és szeretik is a sportágukat.
Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, ha világbajnok akarsz lenni, menj a sportpályára, ott vár az edző. Én nem az eredményért csinálom, mint a legtöbb tréner, hanem emberségre, tiszteletre tanítom őket a sport eszközeivel. Az évek alatt a sport szeretetével kialakul bennük a tudatosság, a szorgalom, a tisztesség, a tolerancia, amit továbbvisznek felnőtt korukra.