Bárhol jár az országban, bárhol a világban, mindig ráköszön egy régi tanítvány. A kitüntetéseivel megtelik az asztal, a kérdéseimnél mindig visszakanyarodik oda, hogy ő köszön mindenkinek mindent. A tanítványoknak, a városvezetőknek, Erzsikének, a feleségének. A tanítványok ragaszkodását bizonyítja, hogy hetvenedik születésnapján egy szerenáddal lepték meg, és bizony Pataki Mihály szemében megjelentek a könnyek.
– 22 évig voltam a Tiszaparti Gimnázium igazgatója, nagyon szép évek voltak. Talán a kitüntetések közül a legközelebb a szívemhez az iskola Tiszaparti Emlékplakettje áll, hiszen kétszer döntött a tantestület titkos szavazással. Éreztem, hogy elfogadnak engem is, és a pedagógiai törekvéseimet is. Elértük, hogy 100 diák közül 92 diákot felvettek főiskolára, egyetemre, ami azt jelentette, hogy többször álltunk az országban első helyen, a felvételi ranglistán. Büszke vagyok rá, hogy 68 településről volt diákunk, és tanultak nálunk Kárpátaljáról, Erdélyből, de a Vajdaságból is.
– Ahhoz, hogy ezek az eredmények megszülettek, fontos volt, hogy mi történik az iskolába lépés és kilépés között. Ehhez kellett egy karizmatikus vezető, és egy jó tantestület.
– Igen, egységes pedagógiai munka eredménye az, amit elértünk. Eredményes munkát a diákjait tisztelő, hiteles pedagógus tud végezni. Tisztelettudó, örök emberi értéket kedvelő diákok kerültek ki, mindenki megállta a helyét. Azok is, akik kisebb településről jöttek, felvették a sebességet és szépen teljesítettek.
– Mára átalakult az iskola.
– A tantestület 80 százalékát még én vettem fel, így a folyamatosság ott van az iskolában. Az eddigi értékek kiegészülnek az egyház által képviselt értékekkel, egy újfajta szellemiséggel gazdagodott a Tiszaparti.
– Ebben az évben elindult a pedagógus életpályamodell.
– A pedagógusok erkölcsi megbecsülése mellett, az anyagi elismerés is nagyon fontos. 2017-ig megvalósuló évenkénti béremelés jó dolog lesz.
– Aktív munkával telnek a nyugdíjas évek. Tagja az Európai Unió Oktatási Szövetségének.
– Az iskolaigazgatók országos elnökeként meghívtak Brüsszelbe és ott választottak meg. Minden uniós országot egy fő képviseli. Ajánlásokat, elképzeléseket fogalmazunk meg az Európai Bizottság számára, hogyan lehet jobbá tenni az oktatást. A mandátumom 2014-ig szól.
Dr. Pataki Mihály a tanári diplomát Debrecenben szerezte 1968-ban, majd ezt követte a természettudományi doktori fokozatot. 42 éve vesz részt a megye és a város oktatási és kulturális életében. Annak idején az Olajbányász kosárlabdacsapat oszlopos tagja volt. Pályája jelentős része Szolnokhoz köti, szolnokinak vallja magát, szereti a várost.