Őszinte csodálattal és tisztelettel nézem a pólósainkat. Sokszor nem értem mi történik a medencében, miért a bírói ítélet,és hogyan lehet túlélni a vízben ennyi ütést, rúgást. Világ- és olimpiai bajnokok a Dózsában, akik ideigazoltak a Tisza-parti városba, hogy 1964 után ismét bajnokcsapatot ünnepelhessünk. Ezért jöttek, megcsinálták. Erről beszél Nagy Viktor.
– Azért jöttem ide, hogy átéljem ezt az érzést. Tudtam, hogy a város ki van éhezve a sikerre, nagyon várják már a bajnoki aranyat. Volt szerencsém már ötször bajnokságot nyerni, de mindig az utolsó a legédesebb, fantasztikus élmény. Hab a tortán a tűzoltóautós bevonulás volt a városházáig. Egyszer láttam a tévében, amikor a kosarasok a bajnoki győzelem után a tűzoltóautó tetején ünnepeltek, és vonultak be a városba. Nagyon tetszett. Nem gondoltam akkor, hogy nekem is sikerül.
– Kis pihenés és újabb nagy mérkőzések következnek.
– Pár napot sikerült pihennünk, valóban sűrű a nyár, de mindig az adott meccsre koncentrálunk. Lezárjuk most ezt az időszakot, mert jön a Bajnokok Ligája, majd a világliga, a világbajnokság.
– Szenzációs védéseid vannak, pörögsz, mondhatnám zizi vagy a meccseken.
– Ez így tetszik, van, aki másképpen fogalmaz. Igen, kicsit meghülyülök. Azt mondják vannak a játékosok és van a kapus és hogy normális ember nem áll a labda elé. Ezt mondják… Nem lehet összehasonlítani, én viszont nem kapok annyi rúgást, ütést…
– Itt éltek, milyen a város?
– Örülök, mert a család is jól érzi magát és ez fontos. Kisfiam ötéves, kislányom három, és jövőre már ő is csatlakozik a “csapathoz” Madaras Norbi gyermekeivel nyomják az ovit négyesben. Gyönyörű uszodában edzek, jó a közönség, jó a csapat. Maradunk Szolnokon.
