Már több mint harmincezer látogatója volt a RepTárnak a tavaly szeptember 1-jei megnyitás óta. Ehhez az a Máv-Start által biztosított 50 százalékos utazási díjkedvezmény is hozzájárult, melyet bármely belföldi állomásról Szolnokra utazva igénybe lehet venni, ha a látogatók a megvásárolt menettérti jegyet lebélyegzik az interaktív repülőmúzeumban. A két fél a megállapodást erre az évre is megkötötte, amely december 31-ig szól.
Szociális Cirkusz Képzés – így hívják azt az országban egyedülálló kezdeményezést, amelynek segítségével a drogfogyasztást próbálják megelőzni. A Tücsök úti közösségi házban szervezett elméleti és gyakorlati képzésben a Kamasz-Tanya kilenc szakembere vett részt. A programhoz, amely több mint 100 veszélyeztetett gyermeket ér el a következő időszakban, csatlakozott a “Széchenyi-lakótelepért” Szabadidő Kulturális és Sport Egyesület is.
Április 1-jétől egy új, önkormányzati alapítású társaság, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. látja el a megyeszékhelyen a többi között az útfenntartási feladatokat, a zöld területek karbantartását, a fák, bokrok, cserjék metszését. Az újonnan alakult cégnél egyelőre 14-en dolgoznak, a feladatok ellátására pedig az önkormányzat erre az évre 460 millió forintot biztosít.
Új, cseh gyártmányú kiképző repülőgépeket és Közép-Európában egyedülálló, úgynevezett előretolt repülésirányító szimulátort adtak át az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison Simicskó István honvédelmi miniszter jelenlétében. Az új oktatógépekkel biztonságosabbá és modernebbé válik a Magyarországon hamarosan újra induló pilótaképzés, de a ZLIN-ek alkalmasak felderítési, futár és határőrzési feladatok ellátására is, a JTAC szimulátorral pedig szárazföldi és légi harci helyzeteket is modellezhetnek a katonák.
Április 1-től új igazgató vezeti a Polgármesteri Hivatal Ellátó Szervezetét, az eddigi megbízott igazgató, Jóvér Zoltán kapott végleges kinevezést a közgyűléstől.
Április 7-én az évad utolsó bemutatóját is megtartották a Szigligeti Színházban, miközben a háttérben már javában tartanak a 2017/18-as szezon előkészítő munkálatai. Mint Balázs Péter színidirektor elmondta, ezúttal is 6 nagyszínpadi bérletes darabot láthat majd a közönség, a repertoárban operett, musical, vígjáték és dráma egyaránt szerepel majd.
„Szolnok és az első világháború. Hátország, hősök, emlékezet.” – ezzel a címmel jelent meg a JNSZ Megyei Levéltár legújabb kötete, amelyet Bojtos Gábor főlevéltáros jegyez. A könyv alapos feltáró munka eredményeként minden eddiginél átfogóbb képet ad a korszakról.
Magyar Örökség díjat kapott a Szolnoki Művésztelep. Az elismerés a hagyományok mellett a jelen eredményeinek is szól, amely művészkolóniát ismét a hazai képzőművészet látóterébe emelte.
A Szolnoki Galériában május közepéig láthatjuk Bereznai Péter Munkácsy-díjas festőművész és Lestyán-Goda János szobrászművész kiállítását.
A Szolnok applikáció és a Szolnok, a Tisza fővárosa című képes kiadvány is elismerést kapott a Turizmus Trend kommunikációs versenyén.