Kezdőlap Érdekesség Hírek sorokban

Hírek sorokban

Az Európai Unió és a Magyar Állam 14 milliárd forintos beruházásának köszönhetően az ország több helyszínén újultak meg az árvízvédelmi fővédvonalak. A KÖTIVIZIG területén több szakaszon erősítették meg a gátakat, a legjelentősebb munkálatok Szolnok és Szajol között folytak, mintegy 5 km hosszon.

Megérkeztek a Szolnoki Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás által beszerzett új hulladékgyűjtő járművek. Ezzel a házhoz menő szelektív gyűjtési rendszer fejlesztésének egy újabb eleme valósult meg. A beruházás Szolnokon kívül 23 település több, mint 200 ezer lakosát érinti.

Folyamatosan szállítják át a gépeket, eszközöket a „régi” repülőmúzeumból az Indóház úton megépülő REPtárba. A repülők átköltöztetését az éjszakai órákban oldja meg a Magyar Honvédség a saját eszközeivel, hogy a forgalmat a lehető legkevésbé zavarják.

Megkezdte működését az influenza figyelőszolgálat megyénkben. A lakosság 20 százalékát ellátó 51 háziorvos és gyermekorvos hetente jelenti a járási hivataloknak az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek számát. A védőoltásokat november elején kapják meg a háziorvosok, míg járványra az év vége felé számítanak a szakemberek.

14 szolnoki társasház nyújtott be pályázatot az Otthon Melege Program kapcsán. Így mintegy 600 lakás energiatakarékos felújítása valósulhat meg adott be, hozzávetőlegesen 640 millió forint beruházási költséggel. Ebből az állami támogatás csaknem 300 millió forint.

Az E.ON fotópályázatot hirdetett az önkormányzatok számára „Lakóhelyünk fényei” címmel. Szolnok három látványos, a város nevezetességeit ábrázoló fotóval pályázott, melyek készítője Lescsinszky Zoltán. A képek a 12 nyertes pályázat között vannak. A települések legszebb fotóiból falinaptárat készít az E.ON.

Átadták a Hetényi Géza Megyei Kórház új patológiáját és intézeti gyógyszertárát, amely 1,8 milliárd forintból valósult meg. A gyógyszertárban modern eszközök segítik a gyógyszerészek munkáját, míg a patológián korszerű hűtőkamrarendszert alakítottak ki, növelték a hűtőhelyek számát és a hozzátartozók számára létrehoztak egy kegyeleti szobát is. Az új helyen már zárt csőpostán küldik a szövetet vizsgálatra, így akár már a műtőben megkaphatja az eredményt az orvos.  A fejlesztés része annak az elmúlt években zajlós sikeres fejlesztés-sorozatnak, amelynek révén mintegy 11 milliárd forint jutott az intézmények.

Szolnok volt a házigazdája a lelkisegély telefonszolgálatok 28. országos találkozójának. A városban 25 éve működik a rendszer, jelenleg 45-en fogadják a krízishelyzetben lévők hívásait. Az állam évente 50 millió forinttal támogatja a szolgálatok működését.

Ismét diákpolgármestert választottak a szolnoki középiskolások. A tanulók voksai alapján a következő két évben Kosztyu András, a Szolnoki Szakképzési Centrum Jendrassik György Tagintézményének tanulója vezeti majd a város diákságát.

A JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság új vezetője, Matuska Zoltán, tűzoltó ezredes, aki Békés megyéből érkezett.

140 millió forintba kerül a városháza tetőszerkezetének és homlokzatának felújítása. A munkálatok során a mai formáját 1884-ben elnyerő, eklektikus épület készül el, így a kovácsoltvassal díszített 4 torony is helyet kap majd a tetőn.

Két ütemben valósul meg a Baross úti járda Szapáry út és Madách út közötti szakaszának felújítása. A munkálatok, melyek érintik az 1-es ABC előtti parkolót is, befejezési határideje november 30-a.