Lakótelepi fejlesztések, bővülő ipari park. Interjú Szalay Ferenc polgármesterrel.
A városrész minden utcájának elejére egy kisebb táblát helyeztek ki a közelmúltban. Az adott utca tervét bemutató vázlaton azt is megtalálhatjuk, mit is csinálnak ott hamarosan a Széchenyi egészét érintő, 1,4 milliárd forintos beruházás során. Szalay Ferenc polgármester szerint sikerül a felmerülő problémák egy jelentős részét megoldani mindezzel.
– Amikor a Széchenyinek, Szolnok legnépesebb városrészének a fejlesztését előkészítettük, számos lakossági fórumon vettünk részt, ahol kikértük az itt élők véleményét. Ezúton is szeretném megköszönni a sok segítséget, melyet a munkához kaptunk az emberektől. A jelzések szerint a legnagyobb gondot a hurokutak és parkolók állapota jelenti, de kérték a közbiztonság javítását, a járdák felújítását is számos kisebb-nagyobb beruházás mellett.
– Mi az, ami most megvalósulhat a lakossági kérésekből?
– Elsőkét felújítjuk a hurokutakat, valamint az ott lévő parkolókat és a járdákat. Térfigyelő kamerákat helyezünk ki több helyen, illetve közösségi teret, parkot alakítunk ki a Zöldház előtt, valamint a Széchenyi körúti, azaz a Piros iskola mellett. Egyébként ennek a beruházás-sorozatnak a része a Széchenyi Gimnázium felújítása és a Zöldház rekonstrukciója. Ezekkel már el is készültek a szakemberek. Immár minden szükséges engedély a kezünkben van az útépítések elkezdéséhez is, így a leglátványosabb, ugyanakkor a leginkább várt munkához is hozzáfoghatunk.
– Elhangzott a városi tanévnyitón, hogy a Piros iskola felújítása prioritást élvez.
– Az elmúlt években csak az iskoláinkra több mint kétmilliárd forintot költöttünk! Hármat teljesen felújítottunk, természettudományi laborokat építettünk, s még megannyi kisebb-nagyobb felújítást végeztünk el. Ebbe a sorba szeretnénk beilleszteni a Széchenyi körúti Általános Iskolát, valamint a belvárosban a Szegő Gábor Általános Iskolát és a Kassait.
– Mire számíthatnak még a városrészben élők?
– Amint említettem, a lakossági jelzések szerint dolgozunk, mi nem csupán kampányok idején foglalkozunk az emberekkel, hanem napi szinten. Folyamatosan végezzük a játszóterek felújítását, szeretnénk bővíteni majd a térfigyelő kamerák körét is. A biztonságra már önálló városrészi polgárőrcsoport, valamint körzeti megbízott ügyel, de amint lehet, ezt is bővítenünk kell. Az iskolák, óvodák, bölcsődék nagyszerű pedagógusainak köszönhetően jó az intézményi ellátottság, működik egy jól felszerelt orvosi rendelő is, ahol a jövőben szeretnénk tovább javítani a műszerezettséget. Szintén a jövő egyik megoldandó feladata a parkolók építése, s azt is megígérhetem, hogy Szolnok városa segíti a kormány rezsicsökkentő programját, s továbbra is átvállaljuk az emberektől a távfűtéssel kapcsolatos mérőeszközök cseréjének költségeit.
– A közelmúltban látott napvilágot az a kedvező adat, hogy a válság ellenére is csökkenni tudott Szolnokon a munkanélküliség.
– Számomra ez az egyik legnagyobb siker az elmúlt években. Ugyanis az ipari parkunk folyamatos fejlesztésével több ezer új munkahelyet hoztunk Szolnokra. A Stadler 600 álláshelyéhez ugyanennyit tett hozzá az Eagle Ottawa és a MÁV járműjavítója, s akkor még nem beszéltem a kisebb-nagyobb cégek letelepedéséről, termelésük és alkalmazotti létszámuk növeléséről. Így fordulhatott elő, hogy egyetlen év alatt három százalékkal tudtunk javítani a munkanélküliségi mutatókon, mára 7 százalék alá csökkent ez a szám! De amíg csak egyetlen ember is állás nélkül van, nekünk folytatnunk kell ezt a munkát. A citromsavgyár építése 440 ember munkahelyet hoz majd létre, s még ehhez jönnek a beszállítók, akiknél ezer embert kell majd a beruházásnak köszönhetően felvenni. De gondolunk a jövőre is, így háromszáz hektárral növeljük az ipari parkot, mivel az a citromsavgyár felépítésével gyakorlatilag betelik.
(PE)