Kezdőlap Széchenyi Kupagyőzelem  után bajnoki arany!

Kupagyőzelem  után bajnoki arany!

A Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata a kupagyőzelem után megszerezte a bajnoki címet is, így 1964 óta, ötvenegy év után, ismét bajnokcsapatot ünnepeltek Szolnokon. Korábban aranyérmes volt a Tisza-parti gárda 1954-ben, 1957-ben, 1958-ban, 1959-ben, 1961-ben és 1964-ben. 2015-ben a Dózsa veretlenül nyerte az alapszakaszt, minden mérkőzésén győzött a rájátszásban. Az országos bajnokság döntőjének harmadik mérkőzését is megnyerte az OSC csapatával szemben, így az élen zárt Cseh Sándor csapata.

Akikre büszkék vagyunk: Nagy Viktor, Decker Attila, Hangay Zoltán, Jansik Dávid, Kis Gábor, Madaras Norbert, Mezei Tamás, Milan Alekszic, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton,Stefan Mitrovic, Zivko Gocis. Vezetőedző: Cseh Sándor, edző: Kósz Zoltán, szakmai igazgató: Kovács István, ügyvezető: Mohi Zoltán.

Pólósaink bejutottak a május 28-30. között  Barcelonában rendezendő  Final-Sixbe, a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe, ahol az első találkozón a házigazda csapata lesz a ellenfél.

(A válogatottban játszó pólósaink nem pihenhetnek, hiszen június 23-án Világkupa Szuperdöntő Olaszországban, július 9-től Vodafon-kupa a Margitszigeten, július 27-én pedig kezdődik a kazanyi világbajnokság.)