Kezdőlap Széchenyi Megújul a rendelő, a piros iskola és fedett lesz a piac

Megújul a rendelő, a piros iskola és fedett lesz a piac

 

Ebben az esztendőben 21,2 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik a város, ennek jelentős részét, mintegy 10,8 milliárd forintot fordítanak beruházásra és fejlesztésekre. Ebből az összegből számos olyan építkezés kezdődhet el, mely akár az iskolákon, óvodákon, intézményeken, turisztikai létesítményeken keresztül a legtöbb szolnokit érinti.  2017 a fejlődés éve – mondta Szalay Ferenc polgármester, aki az előttünk álló évről, a tervezett fejlesztésekről beszélt a Szolnok-Panelnak.

– A 4 milliárdos útfelújítási programunk néhány eleme áthúzódik az idei évre, a Várkonyi téren, a Szántó körúton jelenleg is gőzerővel dolgoznak a szakemberek. Itt kétszer kétsávos lesz a közlekedés, kissé átalakul a körforgalom is, valamint a kieső parkolók helyett újakat alakítunk ki. A Pozsonyi út és a Szántó körút kereszteződésében lévő körforgalomnál lesz közvetlen kanyarodósáv a Széchenyi-városrész felé, ettől azt várjuk, hogy gyorsabbá válik a közlekedés a csúcsforgalomban is. Ha már útépítés, akkor nem mehetünk el amellett sem, hogy elkezdődött az M4-es Budapest és Szolnok közötti szakaszának építése.

A legtöbb szolnokit a beruházások érdeklik leginkább. A Modern Városok Programja, az uniós források hatalmas lehetőséget biztosítanak Szolnoknak, e kettő összesen eléri a harminc milliárd forintot.

A már beadott, s elfogadott pályázatok között szerepel a Mester út és környékének, valamint a Millér megközelítését szolgáló út fejlesztése, a volt Tüdőkórház területének rég várt rehabilitációja. A Verseghy gimnázium előtti Tisza-park is megújul, illeszkedve a Tisza-partot ölelő Verseghy parkhoz, Rózsakerthez és a Tiszai hajósok teréhez.

A jelenleg is zajló fejlesztések kapcsán Szalay Ferenc elmondta, hogy a Móra úti rendelőnek, a Simon Ferenc úti bölcsődének, a Szegő Gábor Általános Iskolának a felújítása, valamint a Hold úti óvoda újjáépítése már el is kezdődött.

– Amint ezekkel készen vagyunk, indulhat a Szapáry úti ovi újjáépítése, a Kassai és a Széchenyi körúti iskola felújítása is. A Széchenyi-városrészt érinti az ottani orvosi rendelő teljes rekonstrukciója, valamint a piac befedése. Ezekre is rendelkezésünkre állnak a források.

A megyeszékhely jövőjének szempontjából fontos építkezés lesz a tiszaligeti fürdő építése, illetve a Véső úti sporttelep- és strandfürdő fejlesztése és megújul a művésztelep. A vízi turizmus fellendítését szolgálja a tiszai kikötő és a hozzá kapcsolódó szállásépületek fejlesztése a Tiszaligetben, amely a vízitúrázók szolnoki vendégéjszakáinak számát növeli majd a várakozások szerint.

A munkahelyteremtés továbbra is kiemelt feladatunk, ez az M4-es autóúttal sokkal könnyebbé válik. Az ipari parkunk lényegében betelt, 330 hektárral ezt is bővítjük a kormányzatnak köszönhetően. Bízom benne, hogy mindezek együtt olyan város képét rajzolják elénk, ahol a fiatalok is hosszú távon képzelhetik el életüket – tette hozzá Szalay Ferenc.

Szalay Ferenc polgármester, Dr. Berkó Attila főigazgató és Kovács Sándor megyei elnök a város és a megye fejlesztéséről tartott rendezvényen