A 2011-ben elfogadott köznevelési törvény szerint 2013 szeptemberétől csak az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban dolgozó pedagógusok kaptak volna béremelést. A kormány augusztusban egy módosítással változtatott ezen, és kiterjesztette a béremelést a gyermekvédelmi és gyámügyi intézményben pedagógus munkakörben dolgozókra is. Szalayné Farkas Julianna, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédő Intézet és Gyermekotthon vezetője kollégáival együtt örömmel fogadta a hírt.
– Így már az intézetünkben dolgozó 45 közalkalmazottra is vonatkozik a törvény, hiszen pedagógus munkakörben dolgoznak a család- és utógondozóink, a fejlesztő pedagógusok, a lakásotthonos nevelők. Azért is érzem jogos lépésnek a szeptembertől való béremelést, mivel a mi pedagógusaink, főleg a lakásotthonos nevelők, közvetlenül foglalkoznak olyan gyermekekkel, akik kemény előzmények után, mentálisan sérülten érkeznek hozzánk. Szeptembertől bruttó 40-90 ezer forinttal emelkedtek a bérek, és többen vannak, akiknek az emelés inkább a 80 ezer forint környékén van – tájékoztatott az intézmény vezetője.
– 2014 januárjától vonzóbb lesz a nevelőszülői hivatás. Magyarországon több mint ötezer nevelőszülő van, ebből mindössze 280-an végzik szülői feladataikat hivatásszerűen. A jövőben jár a társadalombiztosítás és a nyugdíj is. Az intézkedéssel több ezer munkahely jöhet létre.
– A megyénkben 192 hagyományos nevelőszülő és 10 hivatásos nevelőszülő van, a kihelyezett gyermeklétszám 558 – mondja Szalayné Farkas Julianna. Régi vágya a nevelőszülői társadalomnak, hogy a neveléssel töltött idő, számítson nyugdíjszerző időnek. Január elsejétől más típusú díjazásban részesülnek, ezért 500 órás OKJ-s képzésen kell részt venniük. Változás lesz még az, hogy 12 éven aluli gyermek csak kivételes esetben kerülhet gyermekotthonba, így több nevelőszülőre lesz szükség, de a változásokkal vonzóbbá válik ez a hivatás.