A temetőben éjjel-nappal jelen vannak, megerősített szolgálatot teljesítenek a rendőrök, közterület-felügyelők, valamint a temető környékén napközben segítik a közlekedést.
Módosul a Jászkun Volán Zrt. menetrendje, amely a társaság honlapján (www.jaszkunvolan.hu) elérhető.
2014. október 25-én és 26-án, október 31-én, november 1-jén és november 2-án, a Széchenyi-városrészből a temetőhöz „TEMETŐI JÁRAT” felirattal autóbusz közlekedik. A Széchenyi-városrészből 9-18 óra között minden óra 40 perckor indul a Hild Viktor úti megállóból (kivéve 13 óra). Vissza a temetőtől 10-18 óra között minden óra 10 perckor (kivéve 14 óra)
Október 25-én és október 26-án, november 1-én, valamint november 2-án 8.10-16.50 óra között menetrend szerint az “1”-es járatok a temető felé – az “1Y” jelzésű járatok útvonalának közlekednek. A temető elérhető még az “1Y”-os, a “2”-es, a “2Y”-os, a „3”-as, a “13”-as, és a “20”-as vonalak járataival is. Amennyiben szükségessé válik, ezeken a vonalakon rásegítő járatok is indulnak.
További információt a Jászkun Volán Zrt. 514-043-as telefonszámán kaphatnak.
A temetők október 23. és november 2. között 7.00-20.00 óra között tartanak nyitva.
A temetőbe október 20-tól 31-ig csak 7 órától 10 óráig és 15 órától 17 óráig; október 31-én, november 2-án 7 órától-20 óráig gépkocsival még mozgássérült kártyával is szigorúan indokolt esetben lehet csak behajtani, november 1-jén pedig tilos gépkocsival behajtani.
Kérik a temetőt látogatókat, hogy a temető területét a temető zárásáig hagyják el!
A temetők zavartalan megközelítése és a zsúfoltság elkerülése érdekében az önkormányzat arra kéri a megemlékezőket, hogy lehetőség szerint a közösségi közlekedést vegyék igénybe.