2013 végén, európai uniós támogatásból kezdődött el a “Széchenyi-lakóváros rehabilitációja funkcióbővítéssel” elnevezésű pályázat megvalósítása, amely érinti az egész lakótelepet, illetve az itt élő, közel húszezer ember életminőségét javítja. A pályázat, 2015 nyarán befejezéséhez közeledik, ezért szeretnénk egy áttekintést adni a munkálatokról.
Megtörtént a Széchenyi István Gimnázium külső felújítása, energia racionalizálása, homlokzat hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, az épület akadálymentesítése. A Zöldház a hosszú távú fenntartás érdekében szintén megújult. Itt is megtörtént a hőszigetelés, az akadálymentesítés, ablakpárkányok cseréje, és beépítésre került egy külső személyfelvonó. A belső átalakítás két helyiséget érintett. A szertár helyén egy hangszigetelt termet alakítottak ki, a meglévő tornaterem pedig a jövőben multifunkciós teremként működik. A projekt része volt a fény- és hangtechnikai eszközök, bútorok beszerzése.
A beruházás részeként, civil szervezetek bevonásával, miniprojektek valósultak meg. Ilyen volt a “Miénk ez a városrész!” program, ahol a felhasználható összeg 24.000.000 Ft, ebből közösségépítő és szabadidős rendezvények kerültek megvalósításra. A “Zöld Re-Generáció” program keretösszege 15.000.000 Ft volt, ennek célja, a rendezettebb, élhetőbb városrész kialakítása.
A nagyprojekt során 3648 folyóméter hurokutat újítottak fel, 485 db parkolóhely újult meg, valamint 6704 folyóméter járda kapott öntött aszfaltburkolatot. A Győrffy István utcában 63 db, a Lovas István utcában 72 db, az Orosz György úton 104 db, a Malom úton 22 db, az Aranyi Sándor utcában 44 db, a Karczag László utcában 157 db, a Czakó Elemér utcában 23 db parkolóhelyet újítottak fel, illetve újítanak fel a következő hónapokban, ezek mellett 4 autóbusz-öblözet is biztonságosabbá vált.
A Széchenyi-lakóváros rehabilitációjának a célja a környezet minőségének fejlesztése, a helyi identitást, a közösségformálást erősítő terek fejlesztése. Erre két helyen, a Zöldház előtt, illetve a Piros iskola előtti területen épül ki közösségi tér. Itt a kertépítés mellett utcabútorok, növények kerülnek kihelyezésre, új térburkolat épül, korszerűsödik a köz- és díszkivilágítás.
A közbiztonság javítása érdekében térfigyelő kamerarendszer építésére kerül sor, melyek a városrész bevezető útjain rendszámellenőrzésre is alkalmasak lesznek. A belterületeken 4 db nagyfelbontású kamerát helyeznek ki, többek között a Zöldházra is.
Az önkormányzattól megkapott adatok alapján 2015. január 5-i állapot szerint az útburkolatok felújítása 5 százalékos, a járdák felújítása 71, a parkolók átépítése 78 százalékos. Az új közösségi terek állapota 30 százalékos. A kamerarendszer kiépítés tavasszal megtörténik.
A projekt várható befejezése 2015. június 30, az elszámolható költség 1.410.738.875 Ft. A támogatottság 100 százalék. A pályázat felújítási munkákat támogat, új építésre a projekt keretében nincs lehetőség.