Több mint kétmillióan esznek naponta a közétkeztetésben Magyarországon, többségük a szociális intézmények, a kórházak és az oktatási intézmények menzáin. Finomabb és egészségesebb étel kerül az asztalra szeptembertől.
– Életbe lép az új közétkeztetési jogszabály, amely a korszerű táplálkozás alapjait rögzíti. Ilyen szabályozás még nem született Magyarországon – mondta dr. Sinkó-Káli Róbert, megyei tisztifőorvos. A túlsúly és az elhízás egyre növekvő tendenciát mutat, de a különféle betegségek megelőzésében is az egyik legfontosabb elem a helyes táplálkozás. A rendelet hatálya kiterjed valamennyi közétkeztetési szolgáltatást nyújtó szervre, szervezetre, gazdasági társaságra, természetes személyre, valamint az intézményekre.
A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv vezetője elmondta, hogy a rendelet korcsoportra lebontva szabályozza azt, hogy egy nap mennyi zöldséget, gyümölcsöt, tejet vagy gabonából készült ételt kell adni. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy évek óta sikerrel működik a mintamenza program, ahol változatosabb és egészségesebb ételt kapnak a gyerekek. Ez a program bebizonyította, hogy nem drágább, de más alapanyagokkal kell dolgozni. Karcag és Szolnok is részt vesz a programban, városunkban a Piros iskolát és a szandaszőlősi iskolát látja el a szolgáltató a program ajánlásai szerint. Szeptembertől viszont mindez jogszabályi szinten minden közétkeztetésben kötelező lesz.
Fontos, hogy a helyi őstermelőket, illetve Szolnok vonzáskörzetében lévő termelőket is bevonjuk – mondja a főorvos -, hiszen jobb tápértékű, jobb minőségű ételek kerülnek ezáltal is az asztalra. Tudjuk, hogy sok gyermek csak a közétkeztetésben kap meleg ételt, így nem mindegy mit is tartalmaz az. A jövőben a szülők is nyomon követhetik, mit és mennyi kalóriát tartalmazott az aznapi étel, amit gyermekük fogyasztott, hiszen az étlapot jól látható helyre kell kifüggeszteni, feltüntetve a rendeletben meghatározott összetevőket – tette hozzá.
A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló szabályozás szerint nem csak egészségesebb, de változatosabb étel is készül, hiszen tíz élelmezési napon keresztül egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Tilos lesz a szénsavas vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmény, és rögzítették azt is, hogy nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót. Előírták például, hogy a tejhez nem adhatnak cukrot és a tea is csak megengedett mértékben tartalmazhatja azt.
A jogszabály szerint a közétkeztetőnek az étlapon fel kell tüntetnie minden étkezés energia-, zsír-, telített zsírsav-, fehérje-, szénhidrát-, cukor-, illetve sótartalmát, valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket.
Sinkó-Káli Róbert elmondta, a hatóság vizsgálja majd a dokumentációkból a nyersanyag felhasználást, az ételek összetételét, különös figyelmet fordítva a diétás ételek elkészítésénél. Fontos, a dietetikus, diétás szakács végzettségét igazoló okirat is. És lassan a konyhába is be kell, hogy törjön az informatika, nélkülözhetetlen lesz a számítógéprendszer – mondta a tisztifőorvos.