Az emberek egy része szeret panaszkodni. Ádám Erzsébet ennek ellentéte. Személyisége, kisugárzása üdítő. Vidám, szereti a várost, és tetszik neki a lakótelep. A Kárpátalján született hölgy két éve él nálunk. Férjével Magyarországon ismerkedett meg egy alkotótáborban. Nyolc évvel ezelőtt volt Szolnokon először, már akkor megkedvelte a Tisza-parti várost. Kétéves kislányával, Ágnessel van otthon, és várják az óvodakezdést. A lakótelepről, a fejlődésről és a városrész történéseiről beszélgettünk.
– Olyan programokat kerestem, ahová a kislányom is vihetem. A városi könyvtárban láttam, hogy ingyenes előadássorozatot szerveznek, és vigyáznak a kicsikre is. Két előadásra sikerült elmennem, ami a karrierről, a családról, a nőről szólt. Úgy láttam a jelenlévőket magával ragadta mindkét beszélgetés. Kiderült, hogy valóban összeegyeztethető a család, a gyermek mellett a karrier, és fontos, hogy olyan munkánk legyen, ami örömet okoz. Nagyon jó ez a kezdeményezés a „Széchenyi-lakótelepért” Egyesület részéről, hiszen a kisgyerekes anyukák is igénybe vehetik ezeket a programokat, ahol gyermekfelügyelet szakember által biztosított. Nekünk még külön jól is jött, hiszen óvodai előszoktatásnak is vehettük.
A lakótelepen több mint húszezer ember él. Mennyire sikerült beilleszkedni?
– Családbarát városrésznek látom a lakótelepet, hiszen minden igényt kielégít. Sikerült beilleszkedni, vannak barátaink, akiknek többsége szintén fiatal szülő. Az igazság az, hogy az első benyomásom az volt, hogy az itt élő emberek nem annyira nyitottak, mint azt a szülőföldemen tapasztaltam.
Mondod már, hogy Szolnokon itthon vagy?
– Wass Albert sorai adják meg a választ. „Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet, ha az ember önmagából is hozzá ad valamit” és „Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk.”
Itthon vagyok, de ha utazunk, azt mondom, megyünk haza, ha ott vagyunk, akkor pedig jövünk haza…
A „Széchenyi-lakótelepért” Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület „Együtt a boldog családokért – A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése” című pályázaton 42.412.400 Ft támogatást nyert. (TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0008) A projekt célja védeni és erősíteni a családi modellt. Ennek érdekében létrehozták a hétvégi éjszakai óvodát, a délutáni gyermekfelügyeletet, mindezt a Zöld Házban berendezett babaszobában. A gyermekfelügyeletet minden esetben szakképzett óvópedagógusok végzik. Szintén a nyertes pályázat tette lehetővé, hogy a családoknak segítségnyújtást és tanácsadást tartsanak szakemberek bevonásával. Elindult a Szülők akadémiája és előadásokat hallgathattak meg nem csak a Széchenyi-lakótelepen, hanem a városban élő szülők is.