A Tiszaligeti Stadion építési munkálatai 2012-ben kezdődtek, 2016. április 9-én pedig megtörtént az ünnepélyes átadás, melyen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett.
Szalay Ferenc polgármester megköszönte mindazok munkáját, akik élére álltak a fejlesztésnek, hiszen a Tiszaliget a kiváló élsportolók mellett, több ezer szolnokinak ad sportolási lehetőséget, és a szabadidő hasznos eltöltésének a helyszíne. Elmondta, hogy a Tiszaliget fejlesztése nem áll meg, a következő lépés a strandfürdő teljes felújítása, illetve egy tiszai kikötő kialakítása.
A komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint 2 milliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a klub, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. mintegy 600 millió forintot teremtett elő, a többit a tao-rendszerből – a társasági adóból befolyó forrásból – biztosították, az állam pedig 400 millió forinttal támogatta a beruházást a nemzeti stadionfejlesztési program keretében. A Tiszaligeti Stadion 3437 nézőt tud befogadni.
Ünnepi beszédében a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem kell futballbarátnak, sportbarátnak lenni ahhoz, hogy örüljenek Szolnokon az új létesítménynek, elég ha szeretik városukat. Elmondta, hogy a nemzet világklasszis sportolókkal büszkélkedik, és a jövőben sem kell kevesebbel beérnie a magyaroknak. Minden fiatalnak meg kell adni a lehetőséget, bárhol éljen is, és ehhez a sportlétesítmények mellett, tanárok, nevelők és edzők kellenek.
Orbán Viktor beszédét a következőkkel zárta: “Ha azt akarjuk, hogy erős, fiatal, jó jellemű nemzedéke legyenek hazánknak, akkor költeni kell a sportra, meg kell őrizni fiataljaink egészségét és ez leginkább a sportberuházásokon keresztül lehetséges. Ha mi, magyarok hajlandóak vagyunk félretenni az ellentéteinket, elővenni a jobbik énünket, ha hajlandóak vagyunk együttműködni, akkor világraszóló eredményeket érhetünk el.”
Az átadáson beszélt Nyerges Zsolt, az Utánpótlás FC Kft. tulajdonosa és Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke. Az ünnepélyes megnyitó után az utánpótlás-játékosok bemutatót tartottak, majd a Szolnoki MÁV FC – Vác NB II-es bajnoki mérkőzése kezdődött, mely eredménye 0:1.