Kezdőlap Széchenyi Szolnok, a jövő városa – milliárdok jutnak fejlesztésre

Szolnok, a jövő városa – milliárdok jutnak fejlesztésre

Gyorsforgalmi Budapestig, hajókikötő, 300 hektárnyi föld az ipari parknak, új fürdő a Tiszaligetben, MÁV strand, korszerűsödő művésztelep és megújuló történelmi városmag. Csak néhány fontos elem a következő évek beruházásaiból.

 – Az egyik legfontosabb beruházás az M4-es autóút lesz, mely Budapesttől Szolnokig a 4-es főút nyomvonalán, a Liszt Ferenc reptér felé épül. A már épülő szolnoki elkerülőt, az Abony és Fegyvernek közötti szakaszt befejezik autóútként, nem marad torzó. Ez olyan gazdaságfejlesztő hatást jelent, ami ugrásszerű fejlődést hozhat Szolnoknak  – mondta Szalay Ferenc polgármester lapunknak, majd beszélt az előttünk álló fejlesztésekről, melyek az eddigieknél is nagyobb fejlődést hoznak városunknak.

Az ipari park megtelt, szükség van a bővítésre. Ezt segíti az a 300 hektár, melyet a kormányzat segítségével kapunk meg. Régi álma a szolnokiaknak egy új, modern fürdő. Hárommilliárd forintból a Tiszaligetben olyan komplexum megvalósításán dolgozik az önkormányzat, mely a turizmus területén hozhat komoly bővülést.

Idegenforgalmi fejlesztéseink fordulóponthoz érkeztek, de én ezt összekapcsolnám a művésztelepi beruházással és a kikötővel, valamint a már épülőfélben lévő Reptárral és Söráriummal.  A ligetben egész évben nyitva tartó fürdőt építünk szállodával együtt. Erre kapunk 3 milliárd forintot. A Véső úti létesítményre egymilliárd forintot ad a kormányzat, ám ennél azért több pénzünk van rá. Állami forrásból  529 millió forint jut az atlétikai pályára, ezen túl 600 millió forintot tudunk uniós forrásokból ehhez hozzátenni. Ezekkel a fejlesztésekkel számos új munkahelyet teremtünk.

 – A kikötő építése és a művésztelepi rekonstrukció ugyancsak a turizmust erősítheti.

– A tiszai turizmus erősödik, nekünk az a célunk, hogy több kishajót hozzuk a szolnoki vizekre. Itt tankolni tudnak, megszállnak, étkeznek. Emellett a vízitúrázóknak is kiváló lesz a kikötő, végre megállhatnak nálunk, eltölthetnek egy-két éjszakát. A művésztelep a mára elfeledett, egykori vár területén van. Ezt a történelmi városmagot szeretnénk felújítani a vártemplommal, az itt lévő terekkel, a régi parókiával, valamint a műrommal egyetemben. A Zagyva-gáton sétányt építünk, korszerűsítjük a műteremlakásokat, újakat  építünk. Egy új városrészt nyitunk a szolnokiak előtt, mely megjelenésében is visszaad valamit Szolnok középkori arculatából.

És itt az Európában is különlegesnek számító múzeum, a RepTár, illetve a sör városa is lesz a jövőben a megyeszékhely.

 – Az interaktív repülőmúzeum különleges, Európában is párját ritkító múzeum, mely az egykori ó-szolnoki vasútállomás helyén épül. Ide költözik a szandaszőlősi repülőmúzeum. Közel a városhoz, új élményekkel várják a látogatókat, akik közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a repüléssel, a haditechnikával. Fontos, hogy ezáltal megmenekül Magyarország legrégebbi vasútállomása!

Igen, itt a Sörárium is hamarosan. Teljes egészében megújult a szolnoki városháza hatalmas pincéje. Eddig az emberek elől rejtve lévő épületrészben interaktív sörmúzeum, valamint sörfőzde lesz, ahol egyedi kézműves sört fogyaszthatnak majd a betérők. A több évezredes múltra visszatekintő gasztronómiai hagyomány szolnoki felélesztése nem nélkülözi a történelmi kapcsolatot sem, ugyanakkor a beruházás célja a múlt előtti tisztelgés mellett éppen az új szokások és hagyományok megteremtése. A hamarosan megnyíló gasztrokulturális pincekaland alighanem az egyik legkedveltebb szolnoki látványosság lesz a repülőmúzeum mellett – fejezte be a következő években történő fejlesztéséről szóló tájékoztatást Szalay Ferenc. (PE)

kenyér

Augusztus 20-án ismét megsült a Kárpát-medence kenyere, a nemzeti összefogás jelképe.  Az óriás kenyeret feldíszített szekér vitte a Művésztelepről a Tisza-parki nagyszínpadra,  megszentelték, majd szétosztották az érdeklődők között. (Foto: Svarsnig judit)