Kezdőlap Széchenyi Textilálmok

Textilálmok

“Öröm látni ilyen alkotásokat, melyeket légies könnyedség, egymásba fonódó színek kavalkádja jellemez. Nehéz elhinni, hogy nem szobrászvéső által készültek a szobrok, de ha kézbe vesszük őket, érezzük, hogy pehelykönnyűek, hiszen anyaguk textil” – hangzott el Szász József festőművész, a Nagykörűi Galéria vezetőjének megnyitó beszédében, melyben Demény Gabriella munkáit méltatta.  A Zöldház Hild-termében a paverpol textilszobrász  munkáit láthatjuk, aki 2016 nyarán Bécsben is bemutatkozott. A megnyitó előtt beszélgettünk, amikor sorra érkeznek az ismerősök, hiszen 25 évig a lakótelep volt az otthonuk.

img_1226– Két évvel ezelőtt ismerkedtem meg ezzel a technikával és rabjává váltam. Háromdimenziós textil faliképeket, szobrokat, kisplasztikákat készítek. A megunt tárgyakat újjávarázsolom, újrahasznosítom, nincs kidobott anyag.

– Előre tervezett minták alapján készülnek a darabok vagy menet közben alakul a kép.

– Hogy mi is lesz, az valóban a legtöbbször menet közben alakul ki. Kitalálok egy témát, elrontani nem lehet, nincsenek szabályok, ez szabadságot ad a munkában.

 – Nyolc kiállítása volt, ez azt jelenti, hogy szereti amit csinál, de a közönség is örömmel fogadja.

– Nehéz a válogatás egy-egy kiállításra, sok munkával jár, de boldoggá tesz és jó látni, hogy másoknak is tetszik. Az elmúlt két évben több száz képet alkottam, és ma már egyre többen érdeklődnek a technika után. Letettem a szakvizsgát és az Agórában oktatok. Öröm látni, hogy az első foglalkozás után milyen sikerélménnyel távoznak.

– Hogyan képzeljük el az alkotó munkát?

– Millió a lehetőség. Egy szobornál 3 szál dróttal kezdünk, majd egy kis gipsz, textil, alufóliával aládolgozunk, jöhet a ragasztó, hajszárítóval megszárítjuk, majd festjük.  Az egész alapja a ragasztó, amely ökotermék, így kisgyermekek is dolgozhatnak vele. Minden termék egyedi, előképzettséget nem igényel, a kreativitás felső határa a csillagos ég. Az álmok, a tervek pár óra alatt valóra válnak.

Azt mondják a művészembernek kell a megszállottság, kell a hit és kell valami plusz, ami mindig viszi előre.

Az alkotás szívünket, lelkünket felemeli, gyógyítja. Pozitív erővel hat az életünkre. Kitűnő terápia is, éppen ezért segítem a súlyos betegségből felépült embereket. A műhelyemben havonta egyszer kedvezményesen vehetnek részt, hiszem, hogy a szív és lélek boldogsága gyógyítja a testet. A munkánkban pedig benne van a szomorúságunk és a boldogságunk is.

Demény Gabriella kiállítása 2017. január 17-ig látható a Széchenyi-városrészben, a Zöldházban.