Kezdőlap Széchenyi Tovább menetel a Modern Városok Program

Tovább menetel a Modern Városok Program

Újabb fejlesztések valósulnak meg Szolnokon, a Modern Városok Program keretén belül. Még 2015-ben kötött több mint tíz megyei jogú város  – köztük Szolnok is – megállapodást a kormánnyal különféle fejlesztések megvalósítására.  A Megyei Jogú Városok Szövetsége az országgyűlési képviselőkkel, a polgármesterekkel támogatják azt a módosító javaslatot, mely alapján a 2017-es költségvetésbe bekerüljön 50 milliárd Ft, ezeknek a fejlesztéseknek az elindításához, tervezéséhez. A javaslatot június közepén fogadná el az országgyűlés.

szalaysajtáj2Szalay Ferenc polgármester sajtótájékoztatóján beszélt a Szolnokot is érintő Modern Városok Programról, és arról, hogy fontos az 50 milliárdos többletköltségvetés elfogadása.

Szolnok esetében a programhoz tartozik a 3,5 milliárd forintos tiszaligeti termálfürdő fejlesztés, a Művésztelep egymilliárdos, illetve a tiszai kikötő szintén egymilliárd forintos fejlesztése, amely az Ifjúsági Alapítvány szálláshelyeinek a rekonstrukcióját is tartalmazza. Fontos az ipari park bővítése 300 hektárral. A polgármester szerint szerencsés lenne, ha a négysávos út Szolnokra érkezéséig a bővített ipari park egy része megvalósulna, fogadóképes lenne, szintén a programon belül.

A fejlesztések közé tartozik a Véső úti sporttelep és fürdő felújítása, és a jövő szempontjából meghatározó 4-es út négysávosítása. Ennek minőségbiztosítása most folyik, 2018 végére befejeződhet az építkezés.

szalaysajtájA leállt M4-es, Szolnok-Fegyvernek közötti 29,5 km-es út építéséről Szalay Ferenc elmondta, hogy a tervek  műszaki tartalmának újragondolása zajlik. A műszaki tartalom véglegesítése szeptemberben megtörténik, majd jövő év első felében kiírható lesz a közbeszerzés.