Több mint 2,6 milliárd forintból jelentős beruházásba kezd hamarosan a szolnoki önkormányzat. Ez lesz az első fejlesztés, amelyet a kormány által a megyeszékhelynek biztosított közel 16 milliárdos Területi Operatív Program-keretből finanszíroznak.
A közlekedési fejlesztés új tömegközlekedési járművek beszerzését jelenti, vagy az úthálózat építését?
– A komplex program többek közt kiterjed az úthálózat és az utak fejlesztésre is. A program a dr. Sebestyén Gyula körút és a Zagyva-híd felújításával indul, hiszen a híd felújítása már régen várat magára. Az egykori tüdőkórház parkja lényegében egy szép arborétum, egy őspark, melynek felújítása szintén a program része. Továbbmenve a Mester úti laktanya felé körülbelül 2 kilométernyi új út épül, melytől egy új városrész létrejöttét várjuk, tehát építési területek alakulhatnak ki. Az út mellé a programnak megfelelően épül kerékpárút és járda. A Mesteri úti magyar laktanya 18 hektárnyi területe szintén gazdasági- lakó-kereskedelmi övezetté válthat ettől a fejlesztéstől. Ha továbbmegyünk, akkor a Millérig folytatódik az útfelújítás, hogy elérhető legyen az ottani Vízügyi Múzeum, illetve lovarda, lőtér és halastavak is találhatók a közelben, így szabadidőpark-szerű szolgáltatás is kialakulhat. Ez tehát ennek a programnak a teljes egysége.
Tehát ebben a városrészben egy lakó-és szolgáltató övezetet is kialakítanak?
– Így van, egy új lakóövezet kialakítása is része a tervnek, és adott a lehetőség a magánerős építkezések elindulásához. A laktanya területét még közművesíteni kell, ahol szintén szeretnénk a lakó-és kereskedelmi funkciót erősíteni, s akár ipari tevékenységet is.
Miből valósítják meg a beruházást?
– A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon belüli forrásokból. Tehát uniós pénzből, és a pályázat 100%-os támogatottságú. Ez lesz az első olyan projekt, amelyet a kormány által Szolnoknak biztosított közel 16 milliárdos TOP-keretből finanszíroznak.
A közvilágítás kiépítése is a fejlesztés része?
– Természetesen, hiszen könnyebbé tesszük a lakosok közúti közlekedését, és a két körforgalom kiépítése is a program része. Az egyik a dr. Sebestyén Gyula körúti Zagyva-híd utáni kereszteződésénél épül, ami a város egyik nagy lakótelepének elérhetőségét könnyíti meg. Illetve lesz még egy ilyen csomópont, közvetlen a Besenyszögi úti laktanya előtt.
Szolnok egyre szépül. Vannak még olyan városrészek, ahol szükséges a közlekedési infrastruktúra fejlesztése?
– Éppen egy négymilliárd forintos úthálózat fejlesztési program megvalósítása zajlik. A város fő közlekedési útjait újítjuk meg. Ezek új burkolatot kapnak, illetve forrást biztosítottunk a város peremkerülete út- és járdafelújítására. A legfontosabb úthálózat-fejlesztési programunk a 4-es út négysávosítása, ami által elérhető az egyik szakaszon a Budapest-Szolnok gyorsforgalmi út, a másikon pedig az északi elkerülő út építése – tehát körgyűrű épül a város körül.
(A Magyar Fórum cikke nyomán -PE-)