Ha visszaemlékezem a diákéveimre nem a kedvenc tantárgyaim között volt a kémia. Kondor Ferencné azt mondja ez leginkább tanárfüggő, de nálam ez sem állja meg a helyét, szerettem a kémia tanárom. Szerencsére a Széchenyi körúti Általános Iskolában sokan értik, szeretik és hivatásuknak is szeretnék az itt tanultakat a jövőben felhasználni. A Piros iskola kémia-biológia szakos tanárnője a Magyar Kultúra Napján vehette át a Szurmay Ernő Díjat. A nyugdíj előtt álló tanárnővel egyik lyukasórán beszélgettünk.
– Szolnokra Kárpátaljáról kerültem, az egyetemet Ungváron végeztem el, ahol főlaboránsként dolgoztam. Ide jöttem férjhez és 1981 óta dolgozom az iskolában.
– Hogyan lehet szeretni a kémiát?
– Tanárfüggő. Nekem olyan tanárom volt, aki megszerettette a tantárgyat. Nem elég elmagyarázni, sokszor kell kísérletezni, hogy jól megfigyeljék mit látnak és azt megbeszélni. Úgy gondolom a tanítványaim bizonyítottak, hiszen az elmúlt években sok versenyen vettünk részt jó eredményekkel, ezek a Curie kémiai emlékversenyek, a környezetvédelmi versenyek. Magam is szervezője vagyok ezeknek az eseményeknek, lassan húsz éve vállalok szerepet a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémiai szekciójában.
– Van szülő, aki azt mondja, tanítsa és nevelje a gyermekét az iskola. A pedagógus pedig azt, hogy sok mindent otthonról kellene, hogy hozzon a fiatal.
– Valóban otthon kell megtanítani a gyermeket az udvariasságra, arra, hogy ne szemeteljen, tisztelje az időseket. És otthon kell megtanulnia beszélgetni. Ma már alig kommunikálnak a gyerekek egymással, megy az sms, írja a rövidített üzenetet. Nagyon fontos lenne, hogy lássa a gyerek, hogy a szülő olvas, amikor kicsi, akkor pedig meséljen a gyermekének. Amikor az iskolából hazamegy ki kell kérdezni. Beszélgessenek, hogy mi történt aznap és ne elégedjen meg a szülő, amikor ezt a választ kapja, hogy: semmi.
– Ha a gyereknek gondja van, megnyílik a tanárja előtt?
– Többször voltam osztályfőnök és régen volt rá példa, hogy hozzám fordultak. Ma már van az intézményekben ifjúságvédelmis, iskola pszichológus és őket keresik fel, ha valamit meg akarnak beszélni. Én szerencsés vagyok, mert délutánonként tanszobázok. Közösen tanulunk és közben beszélgetünk is. Napközben erre nincs idő, a szünet erre nem elég, sokszor még a kollégákkal sem találkozom, hiszen a kémia és a biológiaterem az emeleten van.
– Hogyan fogadta a kitüntetést?
Tettem a dolgom, tanítottam, nem is fordult meg a fejemben, hogy nyugdíjba menetelem előtt ilyen díjat kapok. Köszönöm azoknak, akik jelöltek rá, jólesett.
(Kővári Anna)
